nlc.hu
Család

Visszakapta a munkáját a buszsofőr, akit azért rúgtak ki, mert alacsony

Visszakapta a munkáját a buszsofőr, akit azért rúgtak ki, mert alacsony

Az 57 éves özvegy nő nem nyugodott bele, hogy évtizedeken át dolgozott buszsofőrként, majd egyik napról a másikra probléma lesz a magassága.
Buszvezető helye a buszban

Tracey Scholes 34 éve buszsofőrként dolgozik, ő volt az első női buszvezető Manchesterben, de nemrégiben elveszítette a munkáját, mert alacsony.

Az 57 éves nő 152 centiméter magas, ami egészen addig nem okozott gondot neki munka közben, amíg új típusú buszokat nem helyeztek üzembe a vonalán. Ezeken máshol voltak az oldalsó visszapillantó tükrök, ami azzal járt, hogy Tracey már nem érte el a pedálokat anélkül, hogy extra holttér alakuljon ki körülötte.

A háromgyerekes özvegynek felajánlottak egy másik munkakört, iskolabuszokat vezethetett volna, amelyeken megfelelőek a visszapillantó tükrök, ám a nő nem fogadta el az ajánlatot, mert csökkent volna a munkaideje és a fizetése. Ezért elbocsátották.

Tracey fellebbezést nyújtott be, és egy online petíciót is indított, amelyet több ezer ember írt alá. Még tüntetést is szerveztek mellette:

Végül a nő elérte a célját, és megállapodott a munkaadójával. A Go North West HR-igazgatója, Scott Maynard azt mondta, Tracey beleegyezett, hogy más típusú, neki jobban megfelelő tükrökkel rendelkező buszokat vezessen. Ezért kicsit korábban kell felkelnie, de a heti munkaideje és a fizetése változatlan marad.

A nő elmondta, hogy megdöbbentőnek találja, hogy 34 év után csak úgy megszabadultak volna tőle, de ha problémája volt, saját kezébe vette a sorsát, és mindig megoldotta a dolgot a vezetőséggel.

A cég közölte, hogy az ügy kezdetétől meg akarták tartani Tracey-t, és a vállalatnál nincsenek magassági előírások a felvétel során, Tracey-nél alacsonyabb sofőrök is dolgoznak náluk. 

(LadBible)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/Luka Miskic)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top