nlc.hu
Család

1,5 milliárdos felújítás, de nincs ebédlő az iskolában

1,5 milliárd forintért újították fel az iregszemcsei iskolát, de az ebédlőt kimaradt belőle

A Tolna megyei Iregszemcse büszkesége lehetett volna a nemrég felújított iskola, csakhogy az ebédlő kimaradt belőle. Emiatt az iskolásoknak minden nap a forgalmas főút mentén kell gyalogolniuk az önkormányzat menzájáig, hogy megebédeljenek.

1,5 milliárd forintból újították fel az iregszemcsei általános iskolát, de ebédlőt így sem alakítottak ki benne. Emiatt az ott tanulóknak nap mint nap a forgalmas 65-ös főút mentén gyalogolva, majd azon átkelve kell eljutniuk az önkormányzat egyik intézményébe, ahol magukhoz vehetik az ebédjüket.

Menza

Nem számoltak az iskolafelújításnál az ebédlővel (Fotó: Pixabay)

Zuhogjon az eső, tomboljon hóvihar vagy legyen hatalmas hőség, a gyerekek csak úgy kaphatnak ebédet, ha a forgalmas út mellett elgyalogolnak érte. A Blikk információi szerint az önkormányzat ígéretet tett arra, hogy busszal szállítja majd a gyerekeket, de ez egyelőre nem történt meg. Ez már csak azért is fontos lenne, mert nemrég leszakadt a helyi templom homlokzata, ami pont ott van, ahol nap mint nap közlekednek a diákok. Szerencsére a történtek idején nem tartózkodtak ott. Gyócsi Edit, az intézmény vezetője is kérte az önkormányzattól, hogy rendezzék a problémát, mivel az napi több mint kétszáz tanulónak okoz rendszeres kellemetlenséget. Kéri, hogy pályázati forrásból az iskola területén, vagy egy iskolaépület közelében található önkormányzati területen építhessenek ebédlőt. Az iskolát 2020-ban újíttatták fel, a meglévő 11 tanterem mellé 5 újat hoztak létre, számoltak csoportszobákkal, vizesblokkal, nagyobb tanárival és aulával is, de gondoltak portára, igazgatási irodákra, teakonyhára, szaktanári öltözőkre, sőt a sportpálya megújítására is, de étkezőre érdekes módon egyáltalán nem. A tankerület szerint új ebédlőt azért nem alakítottak ki a problémás iskolafelújítás során, mert az önkormányzat erre külön projekttervvel rendelkezett.

A gyermekétkeztetés az önkormányzat feladata, amit nem kötelező az iskola épületében ellátni, ha van erre kijelölt és alkalmas hely

– állítja a közleményük. Az önkormányzat erre vonatkozó projekttervéről a Blikk nem kapott információt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top