Túl vagyunk az ötödik járványhullám csúcsán, a szennyvízadatok is ezt mutatják, országszerte stagnál ugyanis a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben. Sőt, várhatóan két hét múlva csökken majd a kórházban ápolt fertőzöttek száma is – erről Galgóczi Ágnes járványügyi osztályvezető beszélt a Tényeknek. A szakemberek szerint csak az oltás jelenthet védelmet, amit csütörtöktől ismét regisztráció nélkül kérhetnek az oltópontokon.
Néhány nappal ezelőtt Rusvai Miklós virológus az ATV híradójának beszélt arról, hogy visszaszorulóban van a koronavírus-járvány, ugyanakkor nyomatékosította azt is, hogy fellélegezni csak akkor lehet, ha a kórházban ápoltak száma is csökkenni kezd. A szakember emlékeztetett arra is, hogy a járványgörbe laposodása után sem lehet hátradőlni: egészen nyárig magasabb járványügyi számokra számít.