nlc.hu
Család

Megy a harc Bács Ferenc örökségéért

Bács Ferenc lánya már évek óta az örökségéért küzd

Bács Kati állítja, elhunyt apja fiatal özvegye nem hajlandó tisztességgel lezárni az ügyet.

Bács Kati és az édesapja, Bács Ferenc második felesége, a majd’ 40 évvel fiatalabb Edina sosem jöttek ki egymással. A két nő közötti feszültség még a közös szerettük halála után sem enyhült, sőt az 58 éves színésznő már évek óta a bíróságon harcol apja örökségéért: egy budapesti, 2. kerületi, 100 négyzetméteres lakás árából szeretné megkapja, ami neki jár – írja a Bors.

Bács Ferenc

2019-ben hunyt el az ország egyik legkedveltebb színésze, Bács Ferenc (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

„Két és fél éve adtuk be a keresetet, és azóta egyetlen tárgyalás volt. (…) Ennyi idő alatt sem jutottunk tehát sehova az ügyben. (…) A Széher úti lakás, amihez két garázs is van, 160-180 millió forint értékkel bír, a felének az egyharmada jár nekem, vagyis körülbelül 30 millió forint. A pénzt nem magamnak szeretném, hanem a fiamnak” – mondta el a bulvárlapnak Bács Kati, hozzátéve: az édesapja özvegyével azóta sem beszélt. 

„Az apám temetésén rám sem nézett, egy szót sem váltottunk. Az első tárgyaláson pedig éppen, hogy ki nem nevetett. Szörnyű, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. Szerinte egyébként nem jár nekem semmi” – árulta el.

Még több friss sztárhír az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top