nlc.hu
Család
Balla Eszter és Szinetár Dóra a Down-szindróma világnapján

Balla Eszter csodálatos közös fotót osztott meg a lányával a Down-szindróma világnapján

Ma van a Down-szindróma világnapja, amivel kapcsolatban Szinetár Dóra és Balla Eszter is posztolt.

Március 21-én van a Down-szindróma világnapja, ami mára egy hatalmas eseménysorozattá nőtte ki magát: rendezvényeket, esteket tartanak világszerte, hogy felhívják az emberek figyelmét az érintettek állapotára. Szinetár Dóra és Balla Eszter is posztolt, hiszen előbbinek a legkisebb fia, míg utóbbinak a lánya Down-szindrómás.

balla eszter

Fotó: Smagpictures

„Én tanítalak Téged, Te pedig engem” – írta bejegyzéséhez a színésznő, aki korábban közös címlapon is szerepelt a lányával.

„Emma nyilván érzelmileg sokkal érettebb, mint Adél (a színésznő másik lánya – a szerk.). Azt hiszem, már azt is érzi, hogy ő más, mint a többi gyerek. (…) Akkor jöhetett rá, amikor iskolába került. Egy speciális intézménybe írattuk be, ahol hasonló képességű gyerekek tanulnak, és mivel előtte integrált óvodába járt, hamar megérezte a különbséget” – mondta a Nők Lapjának Balla Eszter.

Szinetár Dóra is megosztotta a gondolatait:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top