nlc.hu
Család

Egyre több magyar készít végrendeletet

Húsz százalékkal többen készítettek tavaly végrendeletet

Tavaly ötödével többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint egy évvel korábban, és nő azoknak a száma is, akik karbantartják a végrendeleteket.

Egyre gyakoribb a végrendeletek karbantartása is az anyagi vagy családi helyzet megváltozása miatt, mert komoly problémákat okozhat, ha a végrendelet nem a tényleges állapotokat tükrözi. A közjegyzők tapasztalata szerint amennyiben több végrendelet is előkerül a hagyatéki eljárásban, abból szinte mindig vita és pereskedés lesz. Ezért készítőjének a korábbiakat érdemes visszavonni.

végrendelet, dokumentum

Egyre többen írnak végrendeletet (Fotó: Pexels)

Kétféleképpen lehet örökölni:

Az elhunyt végintézkedésbe foglalt végakarata szerint, vagy ha ilyen nem maradt utána, a törvényi rendelkezések alapján. A hagyatéki eljárások nagyobb része még utóbbi alapján zajlik, de a közjegyzők tapasztalatai szerint egyre több örökhagyó rendezi el már jó előre saját vagyona sorsát. A különféle végintézkedések – elsősorban a végrendeletek, kisebb részben az öröklési szerződések – aránya folyamatosan növekszik, összefüggésben azzal, ahogy a rendszerváltás óta egyre nagyobb vagyont halmoztak fel az emberek, így egyre inkább van minek a sorsáról rendelkezniük.

A végrendeletek többsége házilag készül, kisebb része jogász – közjegyző vagy ügyvéd – közreműködésével. Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de egyre gyakoribb, hogy valaki karbantartja a végakaratát, frissíti azt családi vagy anyagi helyzetének változása után.

Tavaly látványosan nőtt a végrendeletet készítők száma

Majdnem húsz százalékkal többen fordultak közjegyzőhöz emiatt, mint 2020-ban, és a világjárvány előtthöz, 2019-hez képest is csaknem 17 százalékos a növekedés. Az öröklési szerződések száma ugyanakkor némileg csökkent 2021-ben az egy évvel korábbihoz képest.

A végrendelkezők között gyakran vannak, akik nem az első kapcsolatukban élnek, több kapcsolatukból is van gyermekük, és rendezni szeretnék a viszonyokat, nehogy a haláluk után összevesszenek az örökösök. Az élettársak pedig a törvény szerint nem örökölnek egymás után, csak ha végintézkedést tesznek.

„Egyre többen szeretnék saját maguk eldönteni, mi legyen vagyonuk sorsa haláluk után, tavaly határozott emelkedést tapasztaltak a közjegyzők. Már nem csak az idősebbek, hanem a középkorúak, és a fiatal családosok is készítenek végrendeletet. Ha azonban nem tartják karban, akkor az egy korábbi életállapotban meglévő akaratukat tükrözi, ami egyáltalán nem biztos, hogy megfelel a családi vagy vagyoni helyzetükben bekövetkezett változásoknak” – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Ahogy változik az élethelyzet, úgy módosul az örökhagyó szándéka

Ha egy örökhagyó nemcsak egyszer készít végrendeletet, hanem frissíti azt, a leggyakrabban azért teszi, mert a családi viszonyai megváltoznak, például gyermeke, unokája születik vagy megromlik a viszonya valakivel, aki a törvény alapján örökölne utána. Szintén gyakori indok, ha új vagyonelem, például egy lakás vagy egy nyaraló kerül a tulajdonába vagy az élete valamilyen komolyabb fordulót vesz.
A friss végrendeletben érdemes lehet a korábbi végakaratot visszavonni, sőt, ha van rá lehetőség, akár meg is semmisíteni azt, mert így sok családi vita elkerülhető. A tapasztalatok szerint ugyanis amennyiben egy hagyatéki eljárásban több végrendelet is előkerül, akkor az esetek egy részében perre mennek az örökösök, és ezzel hosszú hónapokra megakadályozzák a hagyaték átadását. Ezért, aki már eldöntötte, hogy frissíti végrendeletét, annak nem érdemes várnia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top