nlc.hu
Család

A gyász hozta őket össze, most hat gyereket nevelnek

Koronavírusban vesztették el párjukat, most együtt nevelik 6 gyereküket

Ahogy Niki és Tamás beszélgettek, fokozatosan derültek ki hátborzongató egyezések kettejük sorsa közt.

Regénybe illő történet a szentesi családé. Niki a férjét, Tamás a feleségét veszítette el tavaly a koronavírus miatt. A férfi az RTL Híradón keresztül keresett sorstársakat, így találkozott Nikivel, akivel eleinte lelki támaszai voltak egymásnak, majd a telefonbeszélgetésekből személyes találkozó, abból pedig idővel szerelem, végül közös család lett.

boldog pár

Fotó: jelenet a videóból

Szalva Tamással egy évvel ezelőtt forgatott az RTL Híradó. A férfi akkor még kétségbeesetten, kilátástalanul ténfergett a romos épületben, amelybe együtt akartak költözni élete párjával és 3 lányukkal. Kegyetlen csapásként érte, amikor a várandós Kittit megfertőzte a koronavírus, és Petra születése után nem sokkal belehalt a betegségbe.

Tamásra így nemcsak felesége hiánya nehezedett, hanem 3 lánya, köztük az újszülött Petra sorsa is. Akkor még nem tudta, hogy hamarosan különös fordulatot vesz az élete. A riport után nem sokkal csörgött a telefonja. Egy sorstársa, Niki jelentkezett, aki szintén 3 gyerekkel maradt egyedül, miután imádott férje, Alpár 40 évesen belehalt a koronavírus-fertőzésbe.

Az első telefonbeszélgetések csak a túlélésről, egymás támogatásáról szóltak. Ahogy egyre többet beszélgettek, fokozatosan derültek ki további hátborzongató egyezések kettejük sorsa közt: mindkettejük párja ugyanazon a napon lett beteg, és mindketten ugyanazon az osztályon feküdtek a kórházban halálukig. Bár az első személyes találkozás Tamás és Niki között mindössze fél órán át tartott, érezték, hogy valami megváltozott.

Mint fogalmaztak,

Amellett, hogy mi egymásba szerettünk, nem volt szabad elfelejteni, hogy azért van 6 gyerekünk, akik elveszítették a szüleiket, és nagyon fontos, hogy az ő lelki épségük megmaradjon.

Óvatosak voltak, nem akarták elkapkodni. A gyerekeknek először semmit sem mondtak a kapcsolatukról, előbb csak megfigyelték, hogyan érzik magukat egymás társaságában. A harmadik közös strandolás alkalmával a gyerekek már azt mondták, milyen kár, hogy nem testvérek. Egy idő után pedig már ők sem tudtak olyan könnyen elválni egymástól. Rájöttek, hogy együtt sokkal könnyebben és boldogabban telnek a legnehezebb napok is.

Hosszas mérlegelés után végül úgy döntöttek, Szentesen kezdik el közös életüket. Együtt újították fel a családi házat, barátok, kollégák is segítettek. És mint a mesében, karácsonyra be is költöztek. Azt mondják, itt tiszta lappal tudtak indulni. Azóta szinte soha nincs csend a házban.

Szó sincsen azonban arról, hogy elfelejtenék az elvesztett szülőket. Kitti és Alpár emléke mindennap része az életüknek. Annyit beszélnek róluk, amennyit csak tudnak. Így, összekapaszkodva élik túl a fájdalmasabb pillanatokat is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top