4 ok, amiért szuper, ha egyke a gyerek

Olga | 2022. Július 04.
Bár sokszor halljuk, hogy több gyerekkel, tesóval mennyivel jobb mindenkinek, ám vannak olyan tanulmányok, amik épp azt állítják, hogy az egykék is nagyon jól járnak azzal, hogy nincs testvérük.

Az, hogy kinek hány gyereke születik, mennyit akar vállalni – ha egyáltalán akar vállalni –, teljes mértékben magánügy. Amellett, hogy most már évek óta sulykolják belénk, hogy minimum három gyerek kell a családhoz, ráadásul még tartja magát egy csomó egykékkel kapcsolatos tévhit is, amit pedig már rég leromboltak a kutatók, csak ez valahogy nem jutott el a társadalmi felismerésig. Álljon itt a gyűjtés, hogy miért jó, ha egyke a gyerek.

1. Pont olyan jól szocializálódnak, mint bárki más

A sztereotípiák szerint azok a gyerekek introvertáltak lesznek, akiknek nincs testvérük, ám ezt a tévhitet már egy 1987-es tanulmányban megdöntötték. Egyáltalán nem lesz beforduló, visszahúzódó egy gyerek attól, mert egyke, pont annyira képes minden szociális interakcióra, mint azok, akiknek tíz testvérük van. Azóta pedig 2010-ben is született egy tanulmány, melyben szintén azt találták, hogy az egykék egyáltalán nincsenek magányra ítélve, felnőttként ugyanannyi közeli barátjuk van, mint a testvérrel rendelkező társaiknak.

2. Közelebb állnak a szüleikhez

Az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott – például egy új, 2021-es tanulmányban is –, hogy az egyke gyerekek közelebbi kapcsolatot tartanak fenn a szüleikkel, még kamaszkorukban is szorosabban kötődnek hozzájuk. Egy több tanulmányt összehasonlító analízis után a kutatók kijelentették, hogy az egykeség kifejezetten jó hatással van a szülő-gyerek kapcsolatra.

Előnyei is vannak az egykeségnek (Kép: Getty Images)

3. Az egykék céltudatosak

Egy kínai kutatásban vizsgálták az orvosnak készülő egyetemistákat, akik egykeként nőttek fel, és azt találták, hogy az egykékben több ambíció van, változatosabb az érdeklődési körük és magabiztosabbak, mint a testvérekkel rendelkező gyerekek. Mindez egyébként azokra is igaz, akik utolsóként születnek a testvérek közül. Egy 1980-as tanulmányban pedig azt írják, hogy az egykék gyakrabban szereznek felsőfokú képesítést és jobban fizető munkákat kapnak, mint a testvérrel rendelkezők.

4. Jobban szabályozzák az érzelmeiket

A fent említett 1987-es tanulmányban találták azt is, hogy az egykék ügyesebben tudják magukat túltenni a nehéz helyzeteken és jobban feldolgozzák a negatív érzelmeket, mint azok, akiknek van testvérük.

Via

Exit mobile version