nlc.hu
Család

Emelt nyugdíj júliusban

Ekkor érkezik az emelt nyugdíj, átlagosan 52 ezer forinttal több pénz jár

Négy nap múlva érkezik az emelt nyugdíj, amelynek átlagosan 52 ezer forint lesz az összege.
Egy kézbesítõ átadja a nyugdíjprémiumot

Átlagosan 52 ezer forint pluszpénzzel számolhatnak júliusban a nyugdíjasok; akik bankszámlára kérték az utalást, már július 12-én megkapják a július havi nyugdíjuk mellett a nyolc havi nyugdíj után járó emelést is – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Hozzátette, hogy a kiegészítő emeléssel mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár.

  • A bankszámlára két utalás érkezik, az első a júliusi, 3,9 százalékkal emelt nyugdíj, míg a második a január-júniusi hathavi időszakra visszamenőlegesen járó emelés összegét és a 13. havi nyugdíj különbözetét foglalja magában, egy összegben.
  • Aki postai úton kapja a nyugdíját, annak a szokásos naptári napon viszi a postás a kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjat és a visszamenőlegesen járó korrekciót. A postai kifizetések esetében az utalványon látható a két kifizetés összege.

Tállai András emlékeztetett, hogy a januári, 5 százalékos nyugdíjemelés után a háborús infláció miatt idén júliusban érkezik az évközi nyugdíjkiegészítés. Újabb nyugdíjkorrekcióról pedig ősszel – az éves várható infláció mértékének ismeretében – tud majd dönteni a kormány. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top