nlc.hu
Család
Kiderült, mikor tudjuk meg a rezsinövelés részleteit

Gulyás Gergely: holnap jön a bejelentés a rezsicsökkentés-csökkentés részletszabályaival

A fél ország már tűkön ülve várja, ki tudja-e fizetni a számláit ősztől. Gulyás Gergely Tusványoson utalt arra, hogy már csak holnapig kell várni.

A Fidesz vezetői épp Tusványoson gyűltek össze, ahol némelyikük – például Gulyás Gergely – még ellenzéki sajtótermék kamerája elé is hajlandó volt állni. A Telex kihasználta az alkalmat, és egyből a rezsicsökkentésről kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Gulyás nem akart részletekbe bocsátkozni, amit arra fogott, hogy megvárná ezzel a holnapi bejelentéseket. Vagyis: holnap tudjuk meg, mennyire zabálja fel a fizetésünket a rezsi.

Gulyás Gergely

Gulyás Gergely Kormányinfót tart (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Míg az ország továbbra is a részletszabályokat tartalmazó rendeletet várja, addig Gulyás elmondta, hogy nem gondolta volna, de két-három hete már ő is – igen, a milliós fizetésével – elkezdett spórolni, de amiatt azért nem aggódik, hogy ne tudná fizetni a számláit. Egy ország sóhajtott fel megkönnyebbülten. Szerinte a rezsicsökkentés csökkentése a kormány népszerűségét tovább növelheti, mivel az emberek értékelni fogják, hogy az átlagfogyasztásig meg tudják védeni a magyar családokat, szemben a többi európai országgal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top