Létezik, hogy akkor tesz jót a szülő, ha nem rohan a gyereknek segíteni? Tracy Dennis-Tiwary, a New York-i Egyetem pszichológus és neurológus professzora, a Future Tense: Why Anxiety Is Good for You (Even Though It Feels Bad) című könyv szerzője szerint igenis jobbat teszünk a gyerek szorongásának, ha nem akarjuk mindenáron megoldani az életét. A saját történetével példázta, hogy mit ért pontosan a kijelentése alatt.
„Amikor a fiam, Kavi az iskolában hagyta a matek házi feladatát egyik nap, óriási pánikban jött oda hozzám, azt kérdezve, hogy most mit fog csinálni? Együtt kitaláltuk, hogy megkéri az egyik osztálytársát, hogy fotózza le a házit és küldje el a fiamnak, aki majd leírja kézzel a fotóról a feladványokat. A probléma megoldva, igaz? Hát, nem egészen. Ugyanolyan zaklatott maradt a gyerekem. Hamar rájöttem, mi aggasztja igazán: attól félt, hogy a tanár látni fogja az iskolában az asztalán az ottfelejtett házi feladatot, és másnap reggel le fogja érte szidni. Könyörgött nekem, hogy írjak a tanárnak emailt, ezzel próbálta volna enyhíteni a szorongását. Segíteni akartam a fiamnak – melyik szülő ne akarná, hogy gyorsan múljon el a gyereke fájdalma, főleg, ha olyan egyszerű a megoldás, mint küldeni egy emailt? Mégis ez lett volna a rossz választás.”
Ne oldd meg a gyerek életét (Kép: Getty Images)
A szakember szerint, mire a gyerekek 18 évesek lesznek, több mint 30 százalékuk tapasztal letaglózó szorongást – ez nagyjából 20 millió gyereket jelent csak az Egyesült Államokban. A szülők természetes reakciója, hogy megpróbálják leállítani a szorongást, például, ha egy családban olyan gyerek van, aki fél a repüléstől, akkor inkább olyan úti célokat választanak, ahova nem kell repülőre ülni, hogy ne szorongjon. Ezzel csak a probléma, hogy egy tanulmányban már bebizonyították, hogy azzal, ha elkerüljük a szorongást kiváltó helyzeteket, csupán egy pillanatig segítünk a gyereknek, viszont megfosztjuk attól, hogy hosszabb távon megtanulja kezelni ezeket a szituációkat.
A fentiek fényében kicsit más megközelítést javasolnak a kutatók: dolgozzunk a gyerekkel együtt a szorongásán. Például, egy szociális szorongással küzdő gyereket ne emeljünk ki a helyzetből, azaz ne hagyjuk otthon a szorongása miatt, ha megyünk valahova, hanem inkább vigyük magunkkal a legkülönbözőbb szociális szituációkba és támogassuk, segítsünk neki átélni. A tanulmányban a gyerekek 87 százaléka, akiknek a szülei ezt a módszert alkalmazták, kevésbé tapasztalt szorongást hosszú távon, mert megtanulták, hogyan tudják kezelni a szorongást okozó helyzeteket.
„Soha nem küldtem el azt az emailt Kavi tanárának – írja a pszichológus. – Sokáig beszélgettem a fiammal, hogy oldjam a szorongását, de csak kicsit sikerült előremozdulnunk. Végül következő nap kapott egy csillagos ötöst a házi feladatára egy kedves üzenettel, melyben a tanár megdicsérte, hogy ilyen kreatív módon megszerezte, majd megoldotta a házit. Nem kell a gyerekeket megvédeni minden szorongástól azzal, hogy megoldjuk nekik a helyzeteket. Inkább segítsünk nekik megtalálni a megküzdési módszereket, amik náluk működnek. Ezekkel a hétköznapi, de nehéz pillanatokkal szembenézve a gyerekek úrrá lesznek a szorongásukon – és végeredményben ez a kulcsa annak, hogy jól érezzék magukat.”
