Egy ismert futóedző azt állítja, feljelentette azoknak a gyerekeknek a szüleit, akik megengedték, hogy 10 éves fiuk 36 fokban fussa le a szarajevói maratont – írja a Blikk.
Csontos Imre egy hosszú Facebook-posztban indokolta meg, hogy miért jutott erre a döntésre. “Rendőrségi feljelentést tettem… (És más “lépéseket” is tettem, de ezeket sajnos nem írhatom le) a két gyermek védelmében, mivel sok mindent olvastam a blogjukban, és a kisebbik testvérrel is elkezdték azt, amivel a nagyobbikban is károkat tettek már” – kezdi bejegyzését.
A posztjában azt is kiemeli az elismert futóedző, hogy hiába jelzi számos szülő, szakedző, testnevelő tanár a közvetlen környezetükből, Lóci szülei “egyszerűen nem értik meg a kizsigereléssel járó veszélyeket, a negatív hangokat az irigységre fogják, a kommenteket pedig törlik”.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock