nlc.hu
Család
Tinédzsereket dolgoztatott éhbérért a két ócsai férfi

Tinédzsereket dolgoztatott éhbérért a két ócsai férfi – elfogták őket

Egy ócsai házból állították elő azt a két férfit, akik tinédzsereket dolgoztattak napi 10-12 órában alacsony bérért.

A rendőrséget egy 15 éves gyerek szülei értesítették, miután a fiú 2022 júliusában otthagyta ócsai szálláshelyét, és elmondta, hogy ott miket élt át. A fiú nem sokkal korábban ment több, hasonló korú társával kelet-magyarországi lakóhelyéről Ócsára.

Egy férfi asztalt csiszol.

A kép csak illusztráció. Fotó: Getty Images

A szegény sorsú, sokszor mély szegénységben élő fiatalok számára csábító ajánlat volt az egyébként az átlagosnál jóval alacsonyabb bér, így önként vállalták az ország másik felébe utazást és munkavégzést.

  • A hét hat napján 10-12 órát dolgoztatták őket vidéki és fővárosi építkezéseken, a nehéz fizikai munkáért kéthetente kb. 90 ezer forintot kaptak, szállásuk egy korábban háziállatok tartására készült, koszos és összetákolt melléképítményben volt.
  • Munkaszerződést egyikük sem látott, a kötelezően előírt pihenőidőkről nem hallottak, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk.
  • Egyszerre 10-15 gyermek zsúfolódott össze a szálláshelyen, ahová az 58 éves építési vállalkozó, valamint a brigádvezetőnek kinevezett 23 éves társa utaztatták az ország keleti megyéiből verbuvált 18 – alkalmanként 15 – év alatti gyerekeket. Augusztus 15-én az 58 éves N. Tibort, valamint a 24 éves Sz. Ákost elfogták és előállították, az elszállásolt 13 gyereket gondjaikba vették.

A rendőrség közleménye szerint “a gyerekek nem igazán értették a történteket, hiszen munkavégzésüket, fizetségüket nem kifogásolták. Mostani helyzetükben, ellátásukban nem láttak problémát. Az ő meglátásuk szerint letolták a napi 10-12 órát, bért is kaptak, aludni is tudtak valahol – sokuk az otthoninál is komfortosabb körülmények között”

Ám a jog mást mond: kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva, rendszeres haszonszerzés érdekében vették rá őket munkavégzésre. Az építési vállalkozó, valamint társa ugyanis – a gyermekek alkalmazásával – jóval nagyobb haszonkulccsal tudta teljesíteni építési megbízásait.

Az őrizetbe vett N. Tibor vallomást nem tett, panaszt a gyanúsítás, az őrizetbe vétel és a lefoglalás ellen is, Sz. Ákos tagadott. Az idősebb gyanúsítottat azóta letartóztatta a bíróság, utóbbi személyi szabadságának korlátozását az ellene emberkereskedelem, lopás és garázdaság elkövetése miatt érvényben lévő öt elfogatóparancs indokolta – jogerősen kiszabott elzárása letöltésére büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top