nlc.hu
Család
Sikkasztó gondnok a kormányhivatalban

Több millióval károsított meg fogyatékossággal élőket a Heves megyei kormányhivatal gondnoka

A gondnok 40 fogyatékossággal élő személytől csalt ki pénzt.

Több millió forintos sikkasztás miatt emelt vádat a Heves Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnoka ellen az Egri Járási Ügyészség. A Heves Megyei Főügyészség szerdai közleménye szerint a kormányhivatal 2016-ban kötött megbízási szerződést a 64 éves férfival arra, hogy a megyében hivatásos gondnoki teendőket lásson el, írja az MTI nyomán a Telex.

A feladatai közé tartozott a gondnoksága alatt álló személyek jövedelmének és vagyonának a kormányhivatal által kiadott utasításnak megfelelő kezelése. Maguk a gondnokoltak jórészt fogyatékossággal élő emberek voltak, akiket a bíróság cselekvőképességet teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett.

2019 első félévében kiderült, hogy a férfi negyven gondnokoltját megkárosította, összesen több millió, esetenként tíz-néhány százezer forinttal. Előfordult az is, hogy a férfi a számlára vásárolt eszközöket, például műszaki cikkeket nem adta át a gondnokoltaknak, hanem azokat megtartotta magának.

A járási ügyészség negyven rendbeli, a bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett sikkasztással vádolja a férfit.

A fogyatékossággal élő személyekkel való visszaélés sajnos nem elszigetelt jelenség: 2019-ben például súlyos bántalmazás történt a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában. 

Mozgássérült jel

Fogyatékossággal élőket károsítottak meg Heves megyében (Illusztráció: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top