Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja. Az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére tavaly óta ezen a napon a média kiemelten foglalkozik a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek ügyével. Szilvit hat évvel ezelőtt emelték ki a családjából, miután édesapja egy súlyos balesetet szenvedett, és ez az egész család sorsát megváltoztatta.
Milyen volt az a nap, amikor elkerültél otthonról?
Felhívták anyukánkat, hogy menjen be a gyámhivatalba. Semmit nem mondtak neki, hogy miért, csak hogy vigyen minket is. Ott tudtuk meg, hogy minket most kiemelnek a családból, és nevelőszülőkhöz kerülünk. A gyámhivatal munkatársa beültetett minket egy autóba, és rögtön vittek is. Már nem mehettünk haza, ami nálam volt a táskában, az lehetett csak velem. A lakáskulcsom, üveg szénsavas ásványvíz, a kisöcsémnek egy játéka, a telefonom és a töltője. Semmi más. Anyukám nem kísérhetett el minket. A kisöcsém nyolcéves volt, nagyon sírt, emlékszem. Anyukám is sírt. Ő már sejtette szerintem, hogy ezért hívtak be minket. Engem is eléggé megviselt. Olyan vagyok, aki sokáig rágódik a dolgokon. Nagyon nehéz volt elfogadni ezt az egészet.
Azt mondták, ha anyukánk tesz valamit, például elköltözik másik lakásba, lesz munkája, akkor talán hazakerülhetünk. Egy darabig bíztam ebben, de amikor már hosszú idő eltelt, és láttam, hogy nem történik semmi, kezdtem elfogadni, hogy ott ragadtunk.
Nagyon hirtelen történt a kiemelésetek a családodból, nem voltatok rá felkészítve. Voltak jelzések, amik arra utaltak, bajban vagytok?
Már évek óta járt ki hozzánk a családsegítő szolgálat, megnézni, hogy élünk. A kiemelésünk előtt három hónappal vitték el otthonról a nagyobbik öcsémet, aki 14 éves volt. Ő az ország másik végébe, került nevelőszülőkhöz, alig láttam azóta, nagyon zűrös ügyei voltak. Egyik nap hazamentem az iskolából, és anyukám mondta, hogy a tesómat elvitték. A nagyobbik öcsémmel kezdődtek a bajok. Utána nem sokkal minket is vittek a másik öcsémmel.
Szilvit hat évvel ezelőtt emelték ki a családjából, miután édesapja egy súlyos balesetet szenvedett
Otthon milyen körülmények között éltetek?
Ahol laktunk, az egész ház meg volt fertőzve betegséggel, csótányokkal. Másfél szobás lakás volt egy bérházban. A szomszédok folyamatosan átjártak, nagyon rosszakaratúak voltak, bántottak minket szóban vagy testileg. Apukám beteg volt, nem cselekvőképes, feküdt a szobában, nem tudta megakadályozni. Anyukám korán kelt, késő estig dolgozott. Sokszor én vittem a kisöcséimet iskolába, délután haza, elláttam apukámat.
Mi történt az apukáddal?
Apukám szemétszállítással foglalkozott. Esős nap volt, egy postás autó áthajtott a piroson, nekiment a szemétszállító autónak, apu hátul volt. Súlyos agyvérzése lett és elvesztette a rövid távú memóriáját, nem lehetett egyedül hagyni többet. Én 13 éves voltam.
Eléggé megzuhantam, ez meg is látszott a jegyeimen, pedig mindig jól tanultam, sokszor kitűnő bizonyítványom volt. Anyu akkor egy konyhán dolgozott, aztán depressziós lett, elveszítette a munkáját. Nagyon rosszul viselte apu betegségét. Én vettem át a szerepét otthon, megtanultam főzni, gondoskodtam az öcséimről, eléggé önálló lettem.
A családban apukám volt a szigorú, aki kézben tartotta a dolgokat. A balesete miatt az egész család szétcsúszott. Addig mindig kaptunk valamit karácsonyra, fát is állítottunk. Nem volt nagy fa, csak egy kicsi. Abban az évben, amikor a baleset történt, nem tartottunk karácsonyt.
Hogy szoktad meg, hogy állami gondoskodásba kerültél?
Amikor nevelőszülőkhöz kerültünk, én már gyakorlatilag felnőtt voltam. Az első hónapokban tiltakoztam, hogy ez így nem lesz jó, hadd menjek haza. Nem vagyok kiabálós, verekedős, inkább visszahúzódó.
Próbáltam normálisan viselkedni, de a beilleszkedés nehezen ment. Nem bántak velem valami kedvesen, sokat szidalmaztak, olyan dolgokért is, amiket nem követtem el. Sértő dolgokat mondtak, gúnyolódtak velem, és nagyon szigorúak voltak. Ráadásul egyik nap még felnőttként kellett viselkednem, másik nap meg körül vagyok véve szabályokkal.
A nevelőszülőm megmondta, ha este 7 óráig nem érek haza, kiadja rám a körözést. Nem voltam egy bulizós típus, sosem történt ilyesmi. Tízen voltunk gyerekek egy nagy családi házban, nagyon nagy korkülönbségek voltak köztünk. Volt ott egy fiatal lány is, akinek kisbabája lett, aztán megszökött, és a kisbabát otthagyta. A baba volt a legkisebb, a legnagyobb 22 éves volt. Másfél évig laktam náluk. A gyámom javasolta az SOS Gyermekfalut, amikor látta, hogy nem tudok beszokni. A 18. születésnapomon kerültem be az SOS ifjúsági házába. Ha a gyerek betölti a 18. életévét, dönthet úgy, hogy nevelőszülőknél marad vagy utógondozói házba kerül. Én az utóbbi mellett döntöttem, és jól tettem. Itt sokkal nagyobb a szabadság, felnőttként kezelnek és hasonló korúakkal lakom együtt.
A szüleiddel milyen a kapcsolatod?
Anyukám havonta egyszer látogatott minket. Most, hogy felnőtt vagyok, már én szabom meg, hogy mennyit találkozok velük, meg szoktam látogatni időnként őket.
Furcsa hazamenni úgy, hogy már nem tartozom oda.
Anyukám iránt még van egy kicsi harag bennem, hogy elvittek minket. Ha apukám balesete nem történik meg, még mindig otthon lennék.
