nlc.hu
Család

Becsapott sérült gyermeket nevelő anya

Becsapták a sérült gyereket nevelő anyát, süllyedő házat adtak el a családnak

A 45 millió forintért vásárolt, szegedi házuk falán napról napra nagyobb repedés tátong. 

Júliusban költözött a család Lakitelekről Szegedre, hogy az oxigénhiánnyal született, látássérült és epilepsziás kislányuk, Zselyke megfelelő fejlesztést kapjon. Direkt olyan házat kerestek, amire nem kell sokat költeniük, de a beköltözés után néhány héttel jelentkeztek a bajok, egyik napról a másikra repedezni kezdtek a falak.

Kiderült, hogy a házban korábban csőtörés volt, a víz kimosta a ház alól a földet, ezért kezdett süllyedni. Mivel a szerződésben lemondtak kellékszavatossági jogukról, nem tudják perelni a volt tulajdonost. Hatmillió forintba kerülne a helyreállítás, de erre nincs pénzük

A Kis Csillag Alapítvány szervezett gyűjtést a családnak. Aki segítene szeretne, az alábbi bankszámlaszámon teheti meg:

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-94308921

IBAN: HU45116000060000000094308921

Számlatulajdonos: KISS CSILLAG ALAPÍTVÁNY

A négygyerekes nagykőrösi család is hasonlóképp járt, őket úgy csapták be, hogy a falakat gipszkartonnal fedték be.

repedezett fal

Képünk csak illusztráció (Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top