nlc.hu
Család
Eltűnt férfi

Egy padon talált rá 27 éve eltűnt édesapjára Renáta

Renáta mindössze 7 éves volt, mikor utoljára látta az apukáját.
pad a parkban

Közben felnőtt és családot alapított, de sosem adta fel a reményt, hogy találkozhasson édesapjával. 1995-ben látták egymást utoljára, a pesterzsébeti Renáta azóta csak álmodozott arról, hogy egy napon újra megölelhetik egymást. 

Renáta még a szülei házából sem költözött el, mert bízott abban, hogy az apukája, aki annak idején elhagyta a családját, egy nap visszatér. Neki kislányként mindenki azt mondta, hogy édesapja soha nem keresete és nem volt rá kíváncsi, 30 éves korában azonban úgy érezte, erről ideje lenne őt is megkérdezni. A férfi keresésébe komolyabban 5 éve kezdett bele, és semmilyen nehézség nem tántorította el. 

Ahogy a Blikknek elmesélte, a párját pont úgy hívják, mint a régen látott édesapját, Kiss Lászlót. Sorra járta a hivatalokat, felkereste a rendőrséget, a gyámhivatalt és a Vöröskeresztet is, de érdemben senki nem tudott neki segíteni. „Úgy okoskodtam, hogy ha az édesapám nincs a nyilvántartókban, akkor valahol egy albérletben, vagy munkásszállón, menhelyen lehet. Azt éreztem, sőt, tudtam, hogy él, hogy még látnom kell, meg kell ölelnem” – mesélte Renáta a Blikknek.

Rengeteget telefonált és kitartóan folytatta a kutatást, aminek köszönhetően eljutott egy ferencvárosi munkásszállóra. „Megálltam a bejárat előtt, vártam egy kicsit, tétován, nem tudtam, mi lesz most. Féltem, hogy az újabb kudarc le fog taglózni. Közben kijött onnan egy férfi, leült egy padra. Ránéztem… és azt hittem, elájulok. Ugyanaz a szempár nézett rám, mint amit apám utolsó fényképén láttam” – idézte fel találkozásuk megható pillanatát Renáta, aki rögtön tudta, hogy az apukájával van dolga. 

Egy órán keresztül sírva ölelték egymást, és szüntelenül azt ismételgették, mennyire szeretik egymást. Az idei karácsony számukra igazán különleges lesz, hiszen László nemcsak a lányát kapta vissza, hanem az unokája társaságát is élvezheti.

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top