A szegénység nehezen meghatározható, behatárolható fogalom, sokarcú és sokrétű lehet, egyvalami azonban egészen biztos: a szegénység senkit sem tesz boldoggá vagy egészségessé.
A szegénység megfosztottságot jelent.
Ma Magyarországon közel kétmillió ember él így, a létminimum alatt, és a statisztikák szerint valamivel több, mint százezer ember (a szakértők szerint ez csak a számok kozmetikázása, a valóságban sokkal több) küzd a megélhetésért a mélyszegénység rendkívül nehéz körülményei között. Ők azok, akik lemorzsolódnak az iskolából, és emiatt vagy a lakóhelyük miatt nem tudnak betörni a munkaerőpiacra sem. Vagyis a képzeletbeli skála szélén azok állnak, akiknél az alacsony jövedelemre egyéb nehezítő filterek tevődnek: nemcsak nincs miből kifizetni a számlát vagy ételt tenni az asztalra, hanem nem férnek hozzá például olyan szolgáltatásokhoz, mint a minőségi oktatás vagy munka.
Különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak a halmozottan hátrányos, főként roma lányok és nők, akik szegregátumokba szorulva, a teljes kilátástalanságban kénytelenek boldogulni, ráadásul a diszkrimináció több formájának is ki vannak téve.
Rendszerint rájuk hárul a háztartás, a gyerekek gondozása, és a férfiak kiszolgálása, a családon belüli erőszak pedig sok esetben a szocializációjuk része. Ezért is fontos a fiatal nők fejlesztése, hiszen ők azok, akik tudnak változtatni a saját történetükön.
Lányok az elkészült munkákkal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem műhelyében (Fotó: MOME-FRUSKA)
Tény, hogyha a számokat nézzük, a hátrányos helyzetűek között magasabb számban vannak a roma származásúak, ugyanakkor fontos helyretenni egy gyakori tévhitet, mert a szegénység jellemzői etnikumtól függetlenül ugyanazok. Ahogy L. Ritók Nóra is mondta egy korábbi interjújában:
Nem a roma identitásból fakadnak a problémák, hanem a szegénységből átörökített szociális mintákból.
Vagyis nem az etnikumuk miatt van több roma a hátrányos helyzetűek között, hanem mert az elszegényedés kockázatai – ilyen a röghöz kötöttség, az alacsony iskolázottság, munkanélküliség, kevés jövedelem, sokgyermekesség, rossz egészségi állapot – nagyobb arányban sújtja őket.
A generációs mélyszegénységből pedig nagyon nehéz a kiút, és többek között a megváltoztathatatlanság érzése öröklődik tovább.
Fruskák fúróval és fűrésszel
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Innovációs Központ szociális design projektjének, a FRUSKA-nak pont az a célja, hogy a hátrányos helyzetből induló lányok tudjanak és akarjanak változtatni az élethelyzetükön. A kutatási projekt és workshop sorozat 10-18 éveseket szólít meg, a programot a fővárosban és vidéken is tesztelték. Csernák Janka, a MOME Social Design Hubjának kutatója és a FRUSKA vezetője elmesélte az nlc-nek, hogy a résztvevők a közös alkotás élményével tesznek szert önbizalomra, és próbálják őket arra rávezetni, hogy igenis dönthetnek szabadon, változtathatnak a környezetükön, vagy akár a sorsuk alakulásán.
Csernák Janka a FRUSKA vezetője (Fotó: MOME-FRUSKA)
„Dizájnnal foglalkozó szakember vagyok, nem a segítő területről érkeztem, tehát én a tervezési folyamatot a döntési helyzetek analógiájaként mutatom meg” – mondja Janka, hozzátéve, a hozzájuk érkező lányoknak eddigi életük során nem igazán volt arra alkalmuk, lehetőségük, hogy a kreativitásukat fejlesszék, vagy akár megéljék. A több szakterületet érintő design képző és termékfejlesztő műhelyben ezen szeretnének változtatni. A négy modulból felépülő program workshopjainak az egyik részében főleg beszélgetnek, míg a másik részében használati tárgyakat készítenek. Általában egy kész mintadarabot kapnak, (ezek általában használati tárgyak, mint egy sámli) és ezt lehet aztán a saját kedvük szerint alakítani. „Megnézzük, milyenné formálják a saját egyéniségükön, habitusukon keresztül, így ezáltal arra is lehetőséget kapnak, hogy önmagukra is reflektáljanak, ne csak a helyzetükre” – magyarázza Janka.
„Sokan úgy tekintenek a dizájnra, mint a szép tárgyak készítésére. Én a döntéshozatali, gondolkodási folyamatot látom benne. Amikor a lányokkal elkezdtük dolgozni, lényegében azt vizsgáltuk meg, hogy milyen a helyzetünk, milyen helyet foglalunk el a világban, milyen tényezők vannak körülöttünk, és mi az, amit ezekből alakítani tudunk. Nagyon fontos, hogy jó célokat tűzzünk ki magunk elé, mert abból nyilván csak frusztráció születik, ha olyan dolgokat próbálunk megváltoztatni a saját életünkben, amire nincs ráhatásunk” – magyarázza, és e gondolat mentén alakítják a workshopokat is.
A foglalkozások alatt átbeszélik, hogy a lányok a saját otthoni környezetükben – amin sok esetben több családtaggal osztoznak –, hogyan tudnak olyan elvonulásra alkalmas sarkot kialakítani, vagy tárgyat készíteni, amelyek az ő autonómiájukat erősíti. A magánszféra hiánya hatalmas a szegénységben élők között, az otthonok nem tudják betölteni eredeti funkciójukat, hiszen a túlzsúfoltság miatt feltöltődésre, intimitásra, pihenésre semmi esély. A felnőtteknek esélyük sincs elvonulni, az autonóm élet teljes hiánya pedig rendszeres konfliktusok forrása, így a legtöbb esetben állandósul a stressz a családban. Épp ezért nagyon fontos, hogy a workshopon egy kicsit elinduljon az azon való gondolkodás, hogyan lehetne a nehézségeken változtatni.
Kicsit megszeppennek, amikor fúrót és egyéb szerszámokat kapnak a kezükbe (Fotó: MOME-FRUSKA)
Önbizalompumpa
Janka a FRUSKA projekt elindítása előtt már korábban is végzett kutatásokat a témában, ellátogatott szegregátumokba, a fő hipotézise pedig az volt, hogy lehet olyan kreatív eszközöket találni, amelyekkel erősíthetők a lányok önbizalma, önértékelése. Mindezek pedig elengedhetetlenek ahhoz, hogy kézbe tudják venni a saját életüket, és megtalálják a kiutat a generációs spirálból. Lehet, hogy nekünk, az átlagos, középosztálybeli buborékunkban természetes, hogy a szülők többsége igyekszik a gyermekét önálló döntésre képes felnőtté nevelni, modernebb nemi szerepmintát ad át neki, ám a nagy szegénységben élő családok, közösségek életében gyakran egészen mások a prioritások.
A gyerekek főleg hagyományos szerepmintákat látnak, és ennek igen komoly szerepe van a mélyszegénység fenntartásában és átörökítésében.
Ezek a főbb, klasszikus minták, ami nem adnak nagy mozgásteret a lányoknak, megjelennek a foglalkozásokon is, amikor kiderül, hogy a lányok miként tekintenek magukra. A válaszokból kiderül, hogy a klasszikus nemi szerepek miatt kizárva érzik magukat bizonyos munkákból. Nagyon sokszor előkerül az is, hogy az ő tudásuk szerint mit szabad egy nőnek és mit a férfinak, miről szabad beszélni egy lánynak és miről egy fiúnak. Arról is sokszor szó esik, hogy van-e egyensúly az életükben, ha nincs, akkor miért nincs, és hogyan lehetne ezt helyrehozni, „Persze minden ilyen beszélgetésben ők jelölik ki a saját határaikat. Nincs megosztási kényszer, de így is sokszor előjönnek családi sztorik. Minél jobban megismerjük egymást, annál szívesebben osztanak meg bensőségesebb információkat, beszélnek a nehézségekről” – mondja Janka és hozzáteszi, hogy a lányok között nagy a diverzitás, már olyan értelemben is, hogy a családi hátterük sokféle, annak ellenére, hogy mindannyiuk közös tapasztalata a hátrányos helyzet.
Fotó: MOME-FRUSKA
„Vannak, ahol kicsit rendezetlenebbek a családi viszonyok, az együttélésnek a keretei nem annyira tisztázottak, gyakran konfliktusok vannak otthon” – mesél a felmerülő problémákról, és ha már a nehézségeknél tartunk, közös jellemző az is, hogy csak keveseknek van határozott és biztos jövőképe. Janka elmeséli, hogy tanodák, akikkel a projekten keresztül ők is kapcsolatban állnak, aktívan dolgoznak azon, hogy ezt megváltoztassák. Budapesten a Láthatatlan Tanodával dolgozik a FRUSKA, míg vidéken, Zala vármegyében a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal.
„Az már óriási előrelépés, hogy azok a lányok, akikkel kapcsolatba kerültem a workshopokon, kivétel nélkül középiskolába mennek továbbtanulni” – meséli a kutató, kiemelve, hogy ezek fővárosi példák, vidéken érezhetően nagyobb a kilátástalanság, pedig a szegregátumok lányainak az oktatás jelentené a legnagyobb esélyt, hogy kitörjenek onnan, de sajnos pont a mélyszegénységben élő családokra jellemző, hogy – főleg a lányok – lemorzsolódnak az oktatásból. Ennek gyakori oka, hogy nekik kell a fiatalabb testvéreiket gondozni és rájuk hárulnak a háztartási munkák is, amíg a szülők dolgoznak. Ezt a jelenséget nemcsak a tradíciók, hanem a rendszerszintű problémák is generálják, hiszen a bölcsődei hozzáférés nem mindenhol és nem mindenki számára biztosított, sok családban pedig egyszerűen nem tudnak megbirkózni a jövedelemkieséssel, ami akkor keletkezne, ha az egyik szülő otthon maradna a gyerekekkel. A másik visszahúzó erő a korai gyermekvállalás, amelynek az egyik legfontosabb oka az, hogy az anyaságon kívül nagyon kevés alternatív szerep áll a lányok előtt. Fontos tudni, hogy mindezek nem romaspecifikus problémák, rengeteg olyan többségi családot érint, akik Magyarország leszakadó megyéiben élnek.
Fotó: MOME-FRUSKA
Az iskolarendszerben tartani ezeket a fiatal lányokat komolyabb állami segítség, szerepvállalás nélkül, nagyon nehéz. A segítő szervezeteket, tanodákat komplex kihívás elé állítja ez a feladat. A sikerhez ugyanis sok tényezőnek kell érvényesülni, a szülők jóváhagyása például elengedhetetlen, és a közösségre is hatást kell gyakorolni, hiszen hatalmas mértékű visszatartó erő tud lenni a közösség véleménye. A FRUSKA ilyen szempontból könnyebb helyzetben van, mivel a tanodákon keresztül már olyan fiatalokkal dolgoznak együtt, akiket otthon is támogatnak abban, hogy valami újat tanuljanak, és alkalmanként Budapestre vagy egy másik kerületbe szállítsák őket. Janka szerint ezeknek a gyerekeknek egyébként hatalmas élmény egy másik településre eljutni, sokan úgy nőttek fel, hogy még sosem hagyták el a saját falujuk vagy a kerületük határát, mert anyagilag nem engedhetik meg maguknak az utazást, főleg nem egy egész család számára.
Hatalmas a romák között a lemorzsolódás
A romák között rendkívül magas (közel kétharmad) az iskolaelhagyás aránya, és a számok tendenciájukat tekintve lényegében nem változnak. A többségi társdalomban ugyanez a szám mindössze 12 százalék. A romák 24 százaléka fejezi be a középiskolát, és mindössze 5 százaléka jut el egyetemre, a nem romáknál ez az arány 75 és 35 százalék.
Az alkotás öröme erőt ad
„Ennek a programnak nem az a célja, hogy egy nagyon jó design megoldás szülessen, hanem az, hogy a lányok megtapasztalják, milyen létrehozni, alkotni valamit. Ez nagyon sok erőt tud adni. Arról nem is beszélve, hogy a készítésnek az aktusa, hogy meg tudok csinálni valamit az elejétől a végéig, komoly, önbizalomnövelő hatással bír” – hívja fel a figyelmet Janka az alkotás lélektanára. Persze, mivel kamasz lányokról van szó, jellemzően bizalmatlanok az elején, és furcsán néznek az eszközökre, amiket ezidáig általában csak férfiak kezében láttak. „Kicsit megszeppennek, amikor fúrót és egyéb szerszámokat adok a kezükbe. »Jaj, ez nagyon veszélyes, ez nagyon hangos. Piszok van!« – szokták eleinte mondani, de az óra végén mindig ragyogó arccal jönnek ki a műhelyből.”
Ha pedig valaki elvégzi a programot, akkor utána maga is mentorrá válhat, és ő lehet az, aki segít az új nebulóknak a friss csoportokban. Fontos szerepe van annak, hogy a saját kortársukat látják mentorként a tanulási folyamatban, hiszen hiteles példa lehet számukra egy olyan lány, akinek hasonlóak a tapasztalatai, megélései, körülményei, mint nekik. Ez Jankának is az egyik legnagyobb sikerélmény: „Amikor egy-két évvel idősebb lány tanítja meg egy újoncnak, hogy hogyan kell használni a dekopírfűrészt, és a műkörmök sem tántorítják el őket a munkától, akkor az egy elég erős tapasztalat mindenkinek, így nekem is”