Tudományos magyarázat arra, miért fejezzük be egymás mondatait

Egyszerűen döbbenetes tud lenni, amikor ugyanazt a mémet külditek el egymásnak, egyszerre jut eszetekbe, hogy mégis hol láttátok azt a színészt a Last of Usból, vagy amikor a mondatod végén a szerelmed szájából hallod. Mert hát mennyi esély volt rá, hogy ennyire egymásra legyetek hangolva?! A helyzet az, hogy – attól függően, mennyi ideje vagytok együtt – igazából egészen nagy.

Na de nem azért, mert lelki társak lennétek…Mármint, de, nyilván az is, csak ennek valójában tudományos, és nem romantikus magyarázata van. Nagyjából arról van szó, amit Anna és Hans megénekelnek a Jégvarázsban, „szellemi szinkronúszásban” vagytok – csak ők nem véletlenül egymás „fondüjét” fejezik be: egyszerűen még nem ismerik egymást eléggé (2 órája találkoztak kábé?), ahhoz, hogy rájuk is igaz legyen, amit nemrég egy kutatásban bebizonyítottak.

Jelenet a Jégvarázsból (Fotó: HBO Max)

A tanulmány egyébként először nem azt vizsgálta meg, mennyire vannak egy hullámhosszon a párok, hanem az epizodikus memóriára koncentráltak. Ez az a része az emlékezőkészségednek, ami azért felel, hogy tudd, mi Ausztrália fővárosa (segítünk: nem Sydney), vagy hogy hová tetted a szemüveged (nincs véletlenül a fejeden?) – és ez az, ami a leglátványosabban romlik az évek múltával. Ebben kimutatták – még anno a ’80-as években –, hogy amikor egy nagyobb társadalmi rendszerben, vagyis család vagy barátok között öregszünk, a csoport közös kognitív erőforrásaiból merítünk. Ezt transzaktív memóriarendszernek nevezik, a lényege pedig nagyjából úgy működik, mint egy heist filmben. Tudod, mint mikor Danny Ocean összetrombitál 11 embert, akik mind különböző területek szakértői, hogy ki tudjanak rabolni egy kaszinót Las Vegasban. Na, most is erről van szó, csak gondolati tudás szintjén: tehát ha te nem is értesz ahhoz, hogy kell bebikázni egy kocsit, de a tesód igen, akkor tudod, kitől kérj segítséget.

Szerelemre hangolva

Szóval ez az újabb kutatás már a hosszú távú kapcsolatban élő párokra koncentrált, és egyértelműen megállapították, hogy köztük is kialakul egy hasonlóan összefüggő memóriarendszer. 39 párt vizsgáltak meg, akik átlagosan 49 éve házasok, és mindegyikőjüket három feladat elé állították:

1. fel kellett idézniük egy listányi szót,
2. felsorolni Európa összes országát,
3. és megnevezni mindegyik közös barátjukat.

A szerelmesek pedig jelentősen jobban teljesítetek, amikor párban végezték a feladatokat, az eredmény pedig annál jobb lett, minél személyesebb jellegűek voltak a kérdések. Akkor meg különösen megugrott a teljesítményük, amikor a házastársak megdicsérték egymást. Ezen az úton haladt tovább egy másik felmérés, amelyből az derült ki, hogy a hosszú távú házasságok során a felek egészen konkrétan befolyásolják egymás agyi szinapszisait. Azok a párok, akik több, mint 30 éve éltek együtt, bizonyos agyi régióikban hasonlóságok alakultak ki. Sőt, a tudósok szó szerint kimondták, hogy „minél hosszabb ideje tart a kapcsolat, annál inkább formálják egymás agyi hálózati rendszerét”.

Viszont akkor fog igazán jól működni a „féleszünk is egy rugóra jár”-koncepció, ha a pár amúgy is hatékonyan tud egymással kommunikálni. Tehát a közös emlékezés azoknál kapott igazán magas pontszámot, akik egyébként azt vallották, hogy jobban megvan köztük az intimitás. Vagyis akik nemcsak beszélgettek, de számíthattak is egymásra, és alaposan ismerték már a másikat, azok jobban jártak azzal az „egy agysejttel, amin osztozkodnak” – utóbbi meg nyilván vicc. Kivéve, ha Annáról és Hansról van szó.

via