Szebényi Kriszta mellett három fiú sertepertél, amikor beszélgetünk, az egyik még pici baba, a másik kettő viszont pont olyan korszakban van, hogy az anya úgy tud csak válaszolni a kérdésekre, hogy közben fél szemmel a fiúkra vigyáz. Régen egy ismerősöm mondta azt viccelődve, hogy kisgyerekek anyjának lenni kicsit olyan, mintha Tourette-szindrómánk lenne: úgy tudunk csak szót váltani, hogy a gondolatmenet közepén váratlanul kiszólunk mindig a gyereknek.
Így zajlik Krisztával is a beszélgetés, miközben mesél az életükről, a fiúk születéséről, gyakran félbeszakítja saját magát, és feneket töröl, segít orrot fújni, megeteti a picit, vagy épp rászól a nagyobbakra, hogy ne firkálják össze alkoholos filctollal a kezüket (vagy bármi mást). De mindez nem probléma, Kriszta profi anyaként ott folytatja a gondolatot, ahol a fenéktörlés előtt abbahagyta, pont, mint a világ anyáinak milliói. Az interjúban Kriszta mesélt arról, hogyan jutottak el az örökbefogadásig, hogyan érkezett hozzájuk a három testvér, és mi a célja annak a TikTok-csatornának, amit a családjukról és az örökbefogadásról indított.
Mikor döntöttetek az örökbefogadás mellett?
Szebényi Kriszta: 18 éves koromban lett egy kismedence-gyulladásom, aminek a vége egy 20 perces rutinműtét helyett 2,5 órás nagy műtét lett, mert mire a műtétre kerültem, a gyulladás szinte teljesen elpusztította a petevezetékemben a csillókat. Emiatt már akkor figyelmeztettek az orvosok, hogy a gyerekvállalás nekem nehezített pálya lesz, de nem vették ki a petevezetékeimet, mert nagyon fiatal voltam, és meg akarták hagyni azt a minimális esélyt a természetes úton való teherbeesésre.
Egyrészt ez adott egy hamis reményt, ami miatt évekig feleslegesen gyötörtük magunkat, másrészt mégis örülök, hogy így alakult, mert ha kivették volna, akkor sokkal korábban álltunk volna be a sorba az örökbefogadásra, és akkor nem a mostani gyerekeink lennének a gyerekeink. Az örökbefogadásra akkor jelentkeztünk, amikor a harmadik inszeminációra felkészítő hormonkezelés is sikertelen volt, így az inszeminációig el sem jutottam. Az ezzel járó kezelések lelkileg és fizikailag is nagyon megviseltek. A férjem mondta végül, hogy ezt nem bírja tovább nézni, hogy így szenvedek, de őszintén szólva nekem sem lett volna erőm ezt tovább csinálni.
Patrik, Kriszta és Tamás (Fotó: magánarchívum)
Mennyi idő telt el onnan, hogy babát szerettetek volna odáig, hogy az örökbefogadásra jelentkeztetek?
2015 augusztusában volt az esküvőnk, és 2018 áprilisában voltunk először a Tegyeszben (területi gyermekvédelmi szakszolgálat – a szerk.). Ekkor 27 éves voltam. Ebből egy év volt, amíg természetes úton próbálkoztunk a babával, utána fordultunk a meddőségi kezelés felé. Sok idő elment azzal, hogy mindenki azt mondta, hogy túl fiatal vagyok, túl szép a hormonképem, nem lehet semmi bajom, hiába raktam oda a zárójelentést a műtétről. Utólag már tudom, hogy nem vizsgáltak ki rendesen, mert ha megtették volna, akkor egyből küldenek lombikra, és nem próbálkozunk inszeminációval három alkalommal.
Lelkileg nagyon megterhelő lehetett ez a három év.
Furcsán hangzik, de végig tudtam, hogy sikertelenek lesznek a hormonkezelések. Minden alkalommal, amikor mentünk, valami probléma adódott már az odaúton. Az elsőnél akkora vihar volt, hogy alig bírtunk elindulni, majdnem elkéstünk az időpontról. Mikor a második körre mentünk, először a vonat késett fél órát, aztán meg a busz robbant le. Harmadjára pedig óriási hóvihar volt, akkor már mondtam magamban, hogy ez nem lehet véletlen, ezek mind jelek, hogy felesleges köröket megyünk. A lombikot már nem akartuk megpróbálni, időpazarlásnak és pénzkidobásnak ítéltük meg teljes egészében.
Mindig természetes volt számodra, hogy szeretnél gyereket?
Egykeként nőttem fel nem túl ideális családmodellel, a férjemnek viszont nagy és összetartó családja van, általa kaptam én is egy plusz családot, akkor mondtam, hogy biztos, hogy nagy családot szeretnék, mert ezt szeretném, amit itt látok. Mostanra pedig, 2023. január 13. óta három gyerekkel hivatalosan is nagycsalád lettünk. Három és fél év alatt három újszülöttet fogadtunk örökbe ugyanattól az anyától, ebben biztos az elsők között vagyunk az országban. Nem volt ilyen egyszerű és sima az út persze.
Patrik, Márk és Olivér (Fotó: magánarchívum)
Patrik, Márk és Olivér (Fotó: magánarchívum)
Patrik, Márk és Olivér (Fotó: magánarchívum)
Hogyan alakult így örökbefogadás?
Még 2018 tavaszán jelentkeztünk örökbefogadásra, fél év múlva kaptuk meg az alkalmassági határozatot, amivel be lehetett állni az örökbefogadáshoz a sorba. Ezzel a határozattal jelentkeztünk a civil szervezetekhez is. Nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy újszülött legyen a gyerekünk, nullától négy és fél éves korig várakoztunk testvérpárra, ikerpárra, származási és nemi kikötés nélkül adtuk be a jelentkezést. Nekünk teljesen rendben lett volna az is, ha egy Borsod megyei roma testvérpár érkezik hozzánk.
Végül három évvel ezelőtt éppen külföldön nyaraltunk, amikor a nyaralás közepén közöltem a férjemmel, hogy másnap gyerekünk lesz. Bolondnak nézett, de igazam lett.
Másnap este jött az első hír, hogy születni fog egy baba hamarosan, akinek a nemét sem lehet tudni, és magas az egészségügyi kockázat, mivel a vér szerinti anya hajléktalan, alkalmi szerhasználó, italozik, dohányzik, nemi beteg és részben roma származású is, ami szintén sokaknál kizáró ok, ez a pakk így együtt meg pláne nehéz.
Emiatt több várakozó házaspár is nemet mondott, így várják a bevállalósabb várakozók jelentkezését. Nekünk azért nem ajánlották ki a babát első körben, mert még csak nyolc és fél hónapja várakoztunk akkor, plusz fiatal házaspár is voltunk, és az alapítvány tapasztalatai alapján az első gyerekre várakozó fiatal házaspároknak általában nem egy ilyen baba szokott lenni az álomgyerek. Mi azonban rávágtuk a férjemmel, hogy nekünk tökéletes lesz a baba, hiszen egy nappal korábban mondtam, hogy nekünk másnap gyerekünk lesz, és hát itt a lehetőség. Konkrétan egy perccel azután, hogy jelentkeztünk a babára, megszületett Patrik, koraszülöttként, a 34. héten jött világra kis súllyal, de gyönyörűen összeszedte magát, két hét után haza is hozhattuk a kórházból.
Az újszülött Patrik és Kriszta (Fotó: magánarchívum)
Patrik, Kriszta és Tamás (Fotó: magánarchívum)
Patrik, Kriszta és Tamás (Fotó: magánarchívum)
Az érzelmi kötődés hogyan alakult ki a gyerekeiddel?
Patrikkal olyan hirtelen jött nagyjából a szeretet, mintha tényleg hónapok óta a szívem alatt hordtam volna. Ha végiggondoljuk, akkor egy terhességnyi időt várakoztunk, úgyhogy lelkileg tényleg olyan volt, mintha várandós lettem volna. Márk és Olivér is már a vér szerinti anya terhessége alatt a szívünkbe költözött. A férjem az első Tegyesz-időpont előtt még meg volt kicsit ijedve az örökbefogadástól, de aztán, amikor már ott voltunk, és a várakozás közben egy állami gondozott kisfiú barátkozni kezdett vele, látszott rajta, hogy megkönnyebbült, és ha lehetett volna, azt a kisfiút rögtön befogadta volna a családba. Onnantól már tudtuk, hogy nem lesz baj.
A család és a környezet mit szólt az örökbefogadáshoz?
Mindenkinek megvannak a fejében a sztereotípiák és félelmek, amiket a nyakunkba is öntöttek, úgyhogy nem győztük edukálni őket. Jöttek azzal, hogy biztos erős rasszjegyű lesz, vagy beteg, sérült gyereket kapunk. Az a baj, hogy itthon még mindig tabu az örökbefogadás témája, ezért is nagy gond, hogy eltörölték a nekünk még kötelező, 40 órás örökbefogadási tanfolyamot, holott inkább ki kellett volna terjeszteni a nagyszülőkre is az örökbefogadó szülők mellett. Nálunk a nagyszülők Patrik születése után elengedték a sztereotípiákat és imádják az első pillanattól kezdve az unokáikat.
A nyílt örökbefogadás azt jelenti, hogy ismeritek a vér szerinti anyát?
Igen, nyílt örökbefogadás esetén megismerkedünk a vér szerinti szülővel, jobb esetben még a terhesség alatt, csak nálunk Patrik korábban megszületett, ezért előbb láttuk Patrikot – illetve így az egészségügyi állapotára vonatkozóan is információt kaptunk a kórháztól –, és csak utána, másnap találkoztunk a biológiai anyával. Általában a vér szerinti anya is jóváhagyja az örökbefogadókat ilyenkor, neki is van beleszólása abba, hogy kinek adja a gyermekét. Nálunk semmilyen akadályt nem gördített az örökbefogadás elé, az alapítvány munkatársával együtt találkoztunk, aki irányította is a beszélgetést. Ilyenkor megállapodnak például arról is az örökbe fogadó és vér szerinti szülők, hogy fényképet küldenek a gyerekről félévente vagy évente, ahogy van hajlandóság és fogadókészség. Mi a félévente fényképküldésben állapodtunk meg.
Ezután eltelt egy év, amikor szólt az alapítvány vezetője, hogy az anya megint terhes, mit szólnánk egy testvérhez? Mi pedig azt válaszoltuk, hogy pont egy hónappal későbbre voltunk előjegyezve időpontra, hogy testvért kérjünk Patriknak, úgyhogy rögtön beleegyeztünk, és tárt karokkal fogadtuk Márkot. Ezt a terhességet már az utolsó trimeszterben mi is kísérhettük.
A harmadik testvérük, Olivér pedig idén januárban született, ekkor már a vér szerinti anya közvetlen keresett meg minket, én vittem el aztán alapítványhoz, hogy hivatalos úton, nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezet közbenjárásával történjen a vér szerinti anya krízistanácsadása, és maga az örökbefogadás is.
Örömmel vártuk a harmadik babát is, a jelentkezésétől kezdve, a terhesség 30. hetétől kísértük és segítettük a biológiai anyát, amiben csak tudtuk. Pénzzel nem lehet ilyenkor segíteni, mert az emberkereskedelemnek minősül, szóval magánorvoshoz nem vihettük, vagy egy doboz terhesvitamint sem vehettünk neki, de elkísértük a vizsgálatokra a kórházba, veszekedtünk az érdekében az egészségügyi dolgozókkal, én gondoztam át egy másik kórházba, hogy ne legyen megalázva, segítettünk neki önéletrajzot írni, munkát keresni…
Márk születése (Fotó: magánarchívum)
Patrik és Márk (Fotó: magánarchívum)
Márk és Kriszta (Fotó: magánarchívum)
Patrik, Márk, Kriszta és Tamás (Fotó: magánarchívum)
Olivér megszületett (Fotó: magánarchívum)
Olivér (Fotó: magánarchívum)
Patrik és Olivér (Fotó: magánarchívum)
Olivér (Fotó: magánarchívum)
Ha egy év múlva jönne a telefon egy újabb testvérről, őt is befogadnátok?
Eredetileg négy gyereket akartunk, de most három testvér – ráadásul kis korkülönbséggel – után már úgy érezzük, elértük a határainkat. De nem jön majd a telefon, mert már nem lesz várandós, biztosítva van most a fogamzásgátlás a vér szerinti anyánál a következő öt évre. Botrányosnak tartom azt, hogy nem dönthet úgy öt örökbeadott gyerek után sem, hogy kérje az elkötését, csak akkor kérhette volna, ha császárral szül. Persze kifizethetné azt a párszázezer forintot a művi meddővé tételért, de valljuk be, egy hajléktalan, munkanélküli nőnél nem valószínű, hogy erre lesz pont pénze.
Azért a Szebényi fiúcsapat mellé nagy vágyam volt egy kislány, így nem merem azt mondani, hogy pár év múlva nem állunk újra sorba, de akkor már csak egy év feletti kislányra kérnénk alkalmassági eljárást.
Sokan megkérdezik, amikor meghallják, hogy ugyanaz az anya újra terhes lett, hogy miért nem szed fogamzásgátlót, miért nem védekezik? A baj az, hogy teljesen más háttérrel rendelkeznek általában ezek az emberek, ami nekünk normális és magától értetődő, az számukra nem, mert senki sem magyarázta el nekik.
Más szociális ingerek érik őket már gyerekkorukban is, szóval felesleges hibáztatni a vér szerinti szülőket, mert valószínűleg sokan érkeznek olyan mélyebb rétegekből, ahol nem olyan evidens például a védekezés, többszöri szülés után sem.
A vér szerinti apákat is ismeritek?
A két kicsinek ugyanaz a vér szerinti apja, ismerjük, találkoztunk is vele, volt, hogy az orvosi vizsgálatokra ő is jött. A nagynak is tudom, ki a biológiai apja. Van még két nagyobb testvére a gyerekeinknek más családoknál, őket is megkerestük már. A legnagyobb testvér családjával a gyámhivatal vette fel a kapcsolatot a kérésemre, de ők elzárkóztak a találkozás elől. A második gyermekkel és szüleivel pedig a civil szervezet egy korábbi nyári rendezvényén ismerkedtünk össze, velük tartjuk a kapcsolatot, a gyerekek is jóban vannak. Teljesen nyíltan kezeljük az örökbefogadást, tudják, hogy a másik családban az a gyermek a testvérük, nem titkolunk előlük semmit. Szerintem csak visszafelé sülhet el, ha titkolóznak az örökbefogadó szülők.
A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy ismerjék a gyökereiket, hogy tudják, kik a felmenőik, testvéreik, vér szerinti rokonaik, ha van rá lehetőség. Vannak olyan örökbefogadó családok is, akik ezt tabuként kezelik, és sok esetben a gyerek nem tud róla, hogy örökbe fogadták, de ez szerintem a lehető legrosszabb megoldás. A mi gyerekeinknek van emlékkönyvük, emlékdobozuk, benne az eredeti karszalag, eredeti névtábla, fényképek a biológiai szülőkről. Ezeket bármikor elérhetik, bármikor nézegethetik. Még saját meséjük is van, ami a születésük és örökbefogadásuk története.
Szerintem ez nagyon fontos, már csak azért is, mert előbb-utóbb úgyis kiderül. Az biztos trauma lesz, ha később lát napvilágot az információ, hogy egy gyereket örökbe fogadtak a szülei, és nem ebbe nő bele.
A családomban történt ilyen a távolabbi rokonoknál, hogy 18 évesen véletlenül megtalálta az eredeti anyakönyvi kivonatát a lány, amit aztán olyan szinten nem tudott feldolgozni, hogy mindegy volt, mekkora szeretetben nevelték addig a szülei, fogta magát és lelépett, annyira átverve érezte magát.
Az őszinteség kérdése visszatér a TikTok-csatornádon is rendszeresen.
Több olyan kérdés van, ami ilyen visszatérő, például kiderült az is, hogy milyen sokan keverik a nevelőszülőséget és az örökbefogadást. Olyan kérdéseket kapok, hogy nem félek, hogy a videókból felismerik a vér szerinti szülők a gyerekeket és majd vissza akarják venni őket?
Miért félnék? Hiszen lemondtak a gyerekeikről. Az örökbefogadás véglegessé válásával a biológiai anya szülői joga megszűnik, így az örökbefogadó család válik papíron vér szerinti szülővé.
A biológiai szülő nem viheti csak úgy el a gyereket, amikor kedve tartja. Újszülött esetében, nyílt örökbefogadáskor vagy például inkubátorba helyezett baba esetén, van a szülőnek 42 napja arra, hogy meggondolja magát és visszakérje a babát, de szerencsére utána már ettől nem kell tartani. De akkor sem biztos, hogy az anya haza tudja vinni az újszülöttet, mert a gyámhivatal ilyenkor alaposan megvizsgálja, hogy alkalmasak-e a körülményei és ő maga a gyereknevelésre. Ha nem, akkor a gyermek állami gondozásba kerül. Ebben az esetben csak az anyán múlik, hogy meg tudja-e teremteni, és nem utolsósorban meg tudja-e tartani a megfelelő körülményeket a kisbaba számára.
Ettől a 42 napos határidőtől nem annyira féltem, mert teljesen stabilan azt éreztem, hogy ilyen nem történhet meg. Ismertük a vér szerinti anya hátterét, és tudtuk, hogy nem vihetné haza a babát, hiszen nincs hol laknia. Illetve Márk és Olivér érkezésekor már annyira ismertük is őt, hogy bízhattunk abban, hogy általunk gondoskodik a fiúkról. Azt is sokan kérdezik, hogy nem rossz érzés a biológiai anyának fényképet küldeni a gyerekeimről? De azt gondolom, hogy ha már gyerekünk lehet a vér szerinti szülő által, akkor ez ne legyen már nagy teher. Félévente írok neki két-három sort a gyerekekről, mellékelek pár képet, nem olyan óriási dolog.
Miért indítottad el a TikTok-csatornádat?
Az első videónál még semmilyen szándékom nem volt, az gyakorlatilag egy képválogatás, ahol megmutattam a családunkat, akkor még csak Márk és Patrik volt velünk. Odatettem az örökbefogadás hashtaget, ez viszont felkeltette az emberek érdeklődését. Aztán elkezdtek kérdésekkel bombázni, úgyhogy azt gondoltam, hogy végül is, miért ne válaszolhatnék, hátha segítek a tapasztalataimmal azoknak, akiknek szüksége van az örökbefogadással kapcsolatos információkra. Ahogy egyre többen elkezdtek követni, egyre több kérdés jött, úgyhogy megbeszéltem a férjemmel, hogy ebből a csatornából egyfajta edukációs tartalmat csinálok, ő pedig abszolút támogatott. Onnantól már tudatosabban választottam ki a témákat és készítettem a videókat.
Mostanra több mint 20 ezer ember követ. Ezeknek az embereknek pedig nagy része valamilyen formában érintett: vagy meddőség miatt, vagy fontolgatja az örökbefogadást, vagy várakozik, vagy éppen krízishelyzetben van, és iránymutatást szeretne. Az oldalamon igyekszem minden érintettet megszólítani. Sok videó elérhető magáról az örökbefogadás folyamatáról, a civil szervezetek munkájáról, de van kimondottan krízisterheseknek készült tartalom is, főleg az Emődön történt szörnyűség után (egy 15 éves lány megölte az újszülött babáját – a szerk.).
Nagyon sokan keresnek meg, hogy segítséget, információt kérjenek, sőt, írnak krízisterhesek is, akiket elirányítok a megfelelő hivatalos szervekhez, vagy összekötöm őket olyan szakemberekkel, akik tudnak nekik segíteni akár örökbefogadó családot keresni, akár megteremteni a körülményeket a hazagondozáshoz. Többek között a TikTok-csatorna miatt is vágtam bele az Ágacska Alapítvány önkéntes segítő mentor képzésébe, hogy legyen egy papírom is arról, amiről tanácsot adok. Később pedig szeretnék felsőfokú végzettséget is szerezni szociális területen. Az eredeti munkám egyébként a gyerekek előtt nem segítő szakma volt, úgyhogy mondhatom azt, hogy az örökbefogadás segített abban is, hogy megtaláljam az utamat szakmailag.