nlc.hu
Család
Anyák napi kvíz kiértékelése

Nők ezrei jöttek rá az nlc anyák napi kvíze után, hogy szuperanyák!

Az nlc anyák napi kvízét több, mint 6 ezer nő töltötte ki, akiknél az az eredmény jött ki, hogy szuperanyák. De nézzük meg, milyen válaszokat kaptunk a kitöltőktől.

Az nlc anyák napi kvíze nem sima kvíz volt, hanem egyben egy olyan felmérés is, amiből tisztán látszott mindenki számára, hogy a jó anya nem azt jelenti, hogy tökéletesek vagyunk. Reméljük, hogy sok nő érzi magát jobban, biztosabban a saját anyaságában, amióta kitöltötte a kvízt. Lássuk, hogy milyen válaszokat adtak nekünk.

Tervezéstől a babáig

A kvíz kitöltői közül a nagy többség már édesanya, a 6307 válaszadó 97,6 százaléka jelölte be az első kérdésre azt, hogy van gyermeke, a többiek pedig várandósok vagy most próbálkoznak a babával. Az utóbbi két csoporttól jöttek azokra a kérdésekre a válaszok, amelyekben azt firtattuk, hogy hogyan készülnek a babavárásra. A válaszadók 53 százaléka igyekszik előre kialudni magát, és szerencsére 80 százalékuk készül úgy, hogy a gyermekvállalás körül felmerülő minden kérdést megbeszél a férjével és közösen döntenek.

A terhességre vonatkozó kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a legtöbb várandós kismama nagy vigyáz a helyes életmódra: 42,6 százalékuk betartja, amit az orvos javasol ebben a kérdésben, és 23,7 százalékuk leszokott a cigiről és esti borozásról is a baba kedvéért. Ami szinte minden kismamában azonosnak látszik, hogy egyszerre örömmel és rettegéssel várja a babáját, és csupán 22,8 százalékuk érzi úgy, hogy a várandósság minden pillanata csodálatos.

Érdekes és kicsit meglepő eredmény volt az, hogy a válaszoló kismamák 50,3 százaléka már gyerekkora óta tudja, hogy mi lesz a gyereke neve, és ebbe a kérdésbe apának sok beleszólást nem is enged. A névkérdés nehéz, a várandósok 31 százaléka azért nem választott még nevet a babának, mert az apukával nem bírnak megegyezni, hogyan akarják hívni a gyermeküket. A nők 57 százaléka pedig akarva-akaratlanul is megtudta terhesség alatt, hogy milyen nemű lesz a gyermeke, mert annyit ultrahangozták, hogy nem bírta ki, hogy ne kérdezzen rá.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Kalandos gyereknevelés

Azok számára másik kérdéssor tűnt elő a kvíz során, akik azt jelölték be, hogy már van gyermekük. Az első pár kérdésből már kiderült, hogy a kitöltők 63,4 százaléka érzi úgy, hogy az otthonát bombatámadás érte, amióta gyermeke van, és 25,3 százalékuk meg van győződve róla, hogy a lakásában a szülés óta fekete lyukak keletkeztek, amik elnyelik a cumikat és fél pár zoknikat. Szintén az első kérdések derítettek fényt arra, hogy az anyák 73 százaléka mondta azt a férjének a szülőszobán, hogy „Én is szeretlek, de most egy darabig nem szülünk újra.” Ebből valahogy arra következtetünk, hogy a szülés a nők elsöprő többségének egyáltalán nem sétagalopp.

Arra a kérdésre fej-fej mellett érkezett válasz, hogy mi az, ami nélkül az anya nem hagyja el a házat, amikor elindul otthonról. Az anyák 46,3 százaléka kavicsokat, játékokat és koszos zsebkendőket hurcibál magával, míg 45,9 százalékuk szinte biztos, hogy otthon felejti azt a létfontosságú holmit, ami nélkül élni nem lehet. Hasonlóképp végzett az a kérdés is, hogy mikor aludták ki magukat az anyák, szinte ugyanolyan százalékot ért el mind a három válasz, így aztán leszögezhetjük, hogy az anyukák kialvatlanok és sokkal több pihenésre lenne szükségük. Az egyik válasz szerint utoljára a terhesség előtt aludta ki magát a válaszadók 34,4 százaléka, a másik szerint úgy 20 évvel ezelőtt tudott egy jót aludni a kitöltő anyák 33,2 százaléka, és a harmadik szerint akkor alszik az anyák 32,4 százaléka, ha a nagyi elviszi a gyereket magához hétvégére.

Az egyik legfontosabb eredménye talán a felmérésnek, hogy az anyák szerint már nem igaz az a régi mondás, hogy „kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”, ugyanis 63,9 százalékuk azt válaszolta, hogy ehelyett inkább az az igazság, hogy minden korszaknak megvan a maga baja és szépsége. És talán pont ennyire értékes tanulság az is a kvízből, hogy milyen sok anya (91 százalék) gondolja azt, hogy a legfontosabb szabály a gyereknevelésben az, hogy megtanítsuk a gyereket önállóan működni, hogy megállja a helyét az életben. Ezt jelenti a jó anyaság.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top