
Szívszorító búcsúüzenetet tett közzé egy férfi, Kevin Curry a mentőkutyája nevében. A levélben arra kérte a szomszédokat, hogy csatlakozzanak a kutya utolsó sétájához – írja a Daily Mail.

Egy ember és a kutya közötti kapcsolat egy képben (Fotó: Getty Images)
Mellow-nál nem olyan régen diagnosztizálták a limfómát, ami nagyban megnehezíti, hogy a kutyus a gazdijával együtt megtehesse a szokásos körútját.Mivel a betegség halálos, Kevin arra kérte a szomszédokat, hogy együtt vigyék el a kutyát az utolsó sétájára és rójják le a tiszteletüket.
A levél mellé Kevin egy térképet is csatolt, amelyen látható volt az útvonal. A sétán az első háztömbhöz érve legalább 25 embert pillantottak meg, később pedig még 20-at. Kevin elmondása alapján rengeteg ember csatlakozott Mellow utolsó sétájához. A búcsúztatón a fiatalok még táblát is csináltak a kutyus számára, amin a következő felirat állt: „Szeretünk Mellow”
Részlet a levélből:
„Nemrég diagnosztizáltak nálam limfómát, és júniusban a kutyás mennyországba távozom. Nem tudom pontosan, hogy mikor megyek el, de az elmúlt hetekben minden egyes nap küzdelmes volt számomra, hogy a megszokott módon közlekedjek a környéken. Ezért, amíg még tehetem, június 3-án, szombaton este 7-8 óra között végigvonulok a környéken, és szívesen elbúcsúznék tőletek személyesen, ha ráértek. Gyertek ki, hogy megsimogathassátok a fejemet vagy a hasamat, és én örökké hálás leszek”