nlc.hu
Család
Élő adásban vallotta be a kislány, hogy nem foglalkoznak vele

Megszakadt a nézők szíve: élő adásban vallotta be egy kislány, hogy a szülei nem foglalkoznak vele

Kiakadtak a nézők, miután egy kislány élő adásban vallotta be, hogy a szülei nem foglalkoznak vele. Ennek ellenére sokan megvédték őket, mivel azért mentek a műsorba, hogy egy szakértőtől kérjenek segítséget.
Egy kislány, aki éppen egyedül fest

A Supernanny 2020 őszén adta le az utolsó epizódot. A műsort sokan szerették, hiszen a családok életének bemutatása során olyan hétköznapi, és sokszor nem hétköznapi problémákkal is találkozhattak a nézők, amikkel ők maguk is azonosulni tudtak – írta meg a LadBible.

Az utolsó évadban a Braido család életét mutatták be, ahol a négy éves Rylie vallomása után sok néző szeme könnybelábadt. 

Jessica és CJ négy gyermeket nevel, köztük Rylie-t, aki a gyerekek közül a legidősebb. A műsor során kiderült, hogy a pár nehezen tud lépést tartani a szülői feladatokkal, illetve az is, hogy valami nem működik a család életében. 

A műsorban éppen a szuperdada, Jo Frost beszélgetett Rylie-val, amikor úgy tűnt, hogy valami zavarja a kislányt. Elárulta, hogy egyik szülőjének sincs ideje arra, hogy foglalkozzon vele. Jo megkérte a kislányt, hogy menjen ki, és kérje meg a szüleit, hogy játsszanak vele. Rylie szomorúan így válaszolt: 

Anya túl elfoglalt

-mesélte.

Jo újra próbálkozott, ezúttal édesapjával, azonban a kislány csak ennyit felelt: 

Apa is elfoglalt

Jo-t, és a nézőket is megdöbbentette a kislány őszintesége. A jelenetet sokan megosztották a közösségi médiában is, ugyanis mindenkit felzaklatott Rylie beszámolója. 

Az egyik felhasználó ezt írta: „Ez szívszorító volt, pedig nekem még gyerekeim sincsenek”

Akadtak olyanok is, akik megvédték a párt, hiszen a műsorban egy profi dada segít az olyan családoknak, akik a gyermekneveléssel küzdenek. Többen hozzátették, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki merjen segítséget kérni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top