Egyre több pedagógus mond fel, az iskolák és óvodák kétségbeesetten keresik az utánpótlást, már jó ideje visszahívják nyugdíjból a tanárokat, közben már lassan a portás is taníthatja a gyerekeinket. Az idáig vezető út a státusztörvényben csúcsosodott ki, de már sok éve zajlik a magyar oktatási rendszer szétrohadása. A mostani felmondási hullám azonban minden eddiginél nagyobb összeomlást vetít elő, amit nemcsak a szülők, hanem a felmondó tanárok is összeszorult szívvel néznek végig.
Az oktatás összeomlóban van
Olyan emberek hagyják ott a pályát épp, akik pedagógusnak születtek, ez a hivatásuk, és imádják a gyerekeinket, mégis most rá vannak kényszerítve, hogy lépjenek és új szakmát keressenek. A tanárok történeteinek megosztására hozta létre két felmondott pedagógus a Miután Felmondtam nevű oldalt, ahol anonim módon megoszthatják a saját felmondásuk történetét a pedagógusok.
„A Miután Felmondtam két pályaelhagyó pedagógus civil társasága, akik ugyan a klasszikus köznevelésből kiléptek, de az oktatást nem hagyták magára!
Személyes történetek gyűjtésével próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy az oktatás összeomlóban van.
Társulásunkban egy megyeszékhelyi, köznevelésből kilépett fejlesztőpedagógus és egy fővárosi elitgimnázium volt tanára azon dolgoznak, hogy minél több ember számára világos legyen az, hogy az oktatásban most van baj, nem majd 10-20 év múlva” – olvashatjuk a bemutatkozást az oldalon.
Nemcsak tanárok írhatnak az oldal szerkesztőinek névtelenül, hanem azok is, akik az „ellátottság hiányának károsultjai”, azaz a szülők, diákok, nagymamák, akárki, aki úgy érzi, a pedagógusok felmondásának következményeként valamilyen hátrány éri. Lehet ez a hátrány az, hogy matektanár nélkül maradt az iskola, és a rajztanár igyekszik megtanítani a gimnáziumi matekot, vagy hogy össze kellett vonni két osztályt, ezért aztán szó sem lehet differenciált oktatásról. És arról ne is álmodjunk, hogy fejlesztőpedagógushoz jut az iskolában a gyerek, ugyanis hat iskolára van egy darab szakember.
A pedagógusok helyzete mindenkit érint, azt is, akinek nincs gyereke, csak itt akar élni Magyarországon, hiszen a jövő nemzedékét nevelik a mostani pedagógusok.
Ha nincs, aki terelgesse oviban a gyerekeket, nem jut elég tanár az iskolába, nem jut elég figyelem a gyerekekre, és az iskolában nem kapják meg a szükséges tudást, akkor szellemi sötétség vár ránk. Nem az egyenletek kiszámításának tudása fog hiányozni, hanem olyan alapvető dolgok, mint a szövegértés vagy az, hogy meglássák az összefüggéseket, ok-okozati tényezőket, felmérjék a tetteik következményeit, vagy épp ki tudják számolni, mennyi visszajárót kell kapniuk a boltban. Olyan tudás fog hiányozni, amivel tudnak egy bankszámlát nyitni, vagy nem jönnek zavarba, ha át kell olvasniuk felnőttkorukban egy szerződést vagy orvosi leletet.
Forrás: Miután Felmondtam
A gyerekek a nap nagy részét az intézményekben töltik, nem tudnak a szülők mindent kompenzálni otthon, ahol napi pár órát vannak együtt a gyerekekkel.
Az oktatás tehát közös érdek, társadalmi kérdés, senki sem vonhatja ki magát alóla, mert rád is, rám is, mindenkire hatással lesz az, hogy milyen felnőttek válnak a mai gyerekekből.
A Miután Felmondtam oldal munkája ezért is nagyon fontos, és minél több emberhez el kell, hogy jussanak, hogy azoknak adjanak teret, akik eddig nem merték elmondani a saját történetüket. Fontos, hogy lássuk, miért állnak fel a pedagógusok, mi motiválja őket, hogyan jutottak el odáig, hogy nem tűrhetnek tovább és feladják inkább azt a pályát, amire születtek. Óriási áldozat ez, mintha bekötött szemmel ugranának egy szakadékba, abban reménykedve, hogy puhára esnek. Ha pedagógus vagy, szülő vagy, diák vagy, írj a Miután Felmondtam oldalnak névtelenül, ha pedig nincs mondandód, olvasd el az oldalon megjelent történeteket, hogy még tisztábban lásd, mi zajlik a tanárok felmondása mögött.
A félelem lett az úr
„15 év. 2008 ősze óta tanítottam angolt alma materemben, a Karinthy Frigyes Gimnáziumban. Imádtam itt tanítani, a diákok, a kollégák a legjobbak voltak, az iskola légköre inspiráló volt és szabad. (…) Már 2016-ban kiálltam sok társammal együtt a kockás inges mozgalom idején, az oktatás helyzetének javításáért. Akkor (se) történt pozitív változás, de folytattam.
Aztán tavaly év elején új erőre kapott a mozgalom, többször sztrájkoltunk az oktatásért, ősszel pedig folytattuk, bár a sztrájktörvény kiüresítése miatt a polgári engedetlenséget választottuk többen.
(…) De aztán november 30-án 6 kollégámat kirúgták. Én is lehettem volna az egyik, mert én is »engedetlen« voltam. Mintha 6 közeli barátomat vesztettem volna el, olyan veszteség volt ez. Nem értettem, mi történt. Gyászoltam. Azt reméltem, ezt nem hagyjuk annyiban, csak azért is folytatjuk, kiállunk az elvesztett kollégáinkért, kiállunk egymásért, a jövő generációiért. Hogy összeáll az egész tantestület és vállt-vállvetve harcolunk tovább értük, magunkért. De nem ez történt. Nem dolgoztuk fel közösségileg a veszteséget, nem harcoltunk egyként tovább.
A félelem lett az úr. Hogy ha nem maradunk csöndben, beszántják az iskolát. Én ezt nem akartam elfogadni. Félelemben nem lehet élni, tanítani. Milyen példát mutatunk így a diákjainknak?
Közben március végéig még 3 kollégám felmondott. A hatalom erővel hallgattatja el a tanárokat, először az új értékelési rendszer tervezetével, aztán a státusztörvény belengetésével. És én egyre inkább úgy éreztem, nem maradhatok ebben a helyzetben tovább. Cinkos leszek, ha nem lépek ki ebből az abuzív kapcsolatból.
És most kilépek. És velem együtt kilép még jó néhány kiváló kolléga, angol-, magyar-, matek-, töritanárok. Újból nagy a veszteség, újból nagy a gyász. Nem tudom továbbvinni az osztályom osztályfőnökként és a másik két osztályt angoltanárként. A magam mentális egészségére kell figyelnem most. A tanítást nem tudom elengedni, ezért egy alapítványi iskolában folytatom. De szomorú vagyok és rettentően dühös. És nem adom fel, senki se adja fel, harcoljunk tovább! Mert a csend nem rend!” (Részlet a Miután Felmondtam oldal egyik anonim írásából)
