nlc.hu
Család
Megvan a három testvér, akiket elvitt az anyjuk

Megvan a három testvér, akiket elvitt az anyjuk a kijelölt gyámjuktól

Az előkerült gyerekeket a monori rendőrök rögtönzött zsúron látták vendégül.
Az előkerült három testvér harapnivalót kap egy rendőrtől a monori rendőrkapitányságon

Néhány napja eltűnt egy 11 éves kislány a 8 és 10 éves kistestvéreivel. A gyerekeket a kijelölt gyámjuktól vitte el az anyjuk június 22-én a nyáregyházi otthonukból. A rendőrséghez a közel 9 évvel ezelőtt gyámjukként kijelölt asszony fordult.

Néhány nappal később örömhírről számolt be a rendőrség: június 26-án a Monori Rendőrkapitányság előtt leparkoló autóból az anya és három kisgyermeke szállt ki. Az anyát kihallgatásra kísérték (kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétségével gyanúsították meg), miközben a gyerekek ideiglenes elhelyezéséről is döntés született. Felmerült ugyanis, hogy a gyámjukként kijelölt asszony „nevelése” veszélyezteti a kicsiket.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebookon közzétette beszámolója szerint a testvéreket az egyenruhások vették gondjaikba: ismerkedéssel, beszélgetéssel egybekötött, rögtönzött zsúrt szerveztek a kapitányság épületében. Kiderült, a gyerekek iskolába járnak, a legkisebb majdnem kitűnő tanuló, de testvérei is nagyon ügyesek.

A rendőrök egy gyors bevásárlás után egy tömött szatyorral tértek vissza: ételt-italt és rágcsálnivalót vittek a gyerekeknek. Lekuporodtak egymás mellé, és míg a gyerekek majszoltak, a rendőrök vigyáztak rájuk. Megható pillanat volt, amikor a fiúcska igazi úriemberként viselkedve a finomságokat inkább lánytestvérei kezébe nyomta, mondván: „ők kimerültebbek, nekik nagyobb szükségük van rá”.

Később azonban a testvéreknek el kellett szakadniuk az egyenruhásoktól: egy fővárosi gyermekvédelmi intézetbe vitték őket.A Budapestig tartó utazás közben a gyerekek már sokkal kevésbé voltak felszabadultak és cserfesek, az egyik kislány egészen a bejáratig úgy szorította kollégánk kezét, mintha sosem akarná elengedni” – idézte fel a megható pillanatokat a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

(Kiemelt kép: Facebook/Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top