nlc.hu
Család
Bezárhat a Tündérpakk Alapítvány

Bezárhat a rászoruló családokat ruhákkal, élelmiszerekkel segítő Tündérpakk Alapítvány – már csak szeptemberig elég a pénzük

A raktáruk tele van, de a kassza üres.
Tündérpakk Alapítvány,

Bezárhat a Tündérpakk Alapítvány, a vezetője szerint sokkal kevesebb pénzadományt kapnak a korábbi évekhez képest – számolt be az RTL Híradó. Egyelőre annyi pénzük van, amiből a szeptemberi költségeiket még fedezni tudják.

„Az év eleje óta nagyon megcsappant a pénzadományozás, ezért elfogyott az a pénzünk, amit tartalékoltunk a raktárbérletre és egyébre. Tárgyi adományok érkeznek. Ruhanemű, kisbútorok, mindenféle konyhafelszerelés, de sajnos pénzadomány nem érkezik” – nyilatkozta Szomolányi Tímea, a Tündérpakk Közhasznú Alapítvány alapítója. 

A havi működésük minimum 700 ezer forintba kerül, de ennek a fele sem érkezik be az alapítványhoz. A bérleti díjat és az adományok szállításához szükséges kisbusz költségeit viszont fizetniük kell. Úgy tűnt, augusztus végéig bírják, aztán bezárnak – ezt a közösségi médiában is megosztották két napja. „Két nap alatt érkezett annyi felajánlás, pénzbeni támogatás, hogy a jövő hónapot ki tudjuk fizetni” – mondta el az alapítvány vezetője.

Szeptember után azonban bizonytalan az alapítvány helyzete. Abban reménykednek, hogy az adó 1 százalékából érkező felajánlásokkal talpon tudnak maradni.

A szervezet egyébként 7 éve működik; ruhákat, bútorokat, tartós élelmiszert juttatnak el rászoruló családoknak.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top