Infarktust kapott egy látássérült nő, vakvezető kutyája mentette meg az életét

F.C. | 2023. Augusztus 17.
A miskolci asszony nagyon hálás Morisznak, a labradornak.
Gesztenye, vakvezető kutya

Kata a vakvezető kutyája segítségével boldogul a hétköznapokban. Az eb azonban nem csak a közlekedésben segíti: szó szerint az életét köszönheti neki a látássérült nő. Minderről a Blikknek mesélt a miskolci asszony.

Amikor egyik reggel a fürdőszobába ment, hogy elkezdjen készülődni, a labrador követte és nem tágított mellőle. Mint kiderült, ez volt a szerencséje, percekkel később ugyanis annyira rosszul lett Kata, hogy képtelen volt megmozdulni és segítséget hívni.

Morisz ekkor egyből beszaladt a hálószobába Kata férjéhez és addig bökdöste, amíg a férfi felébredt, majd a fürdőszoba felé terelte a férfit, aki így rátalált a félájult feleségére. 

„Kiderült, hogy infarktusom volt. (…) Nem is kérdés, Morisz mentette meg az életemet” – hálálkodott a négylábújának.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version