nlc.hu
Család
Visszatér a lakásnyeremény 2023-ban

50 év után visszatér a szocializmus népszerű nyereményjátéka

Egy 110 millió forintos budapesti penthouse lakást fognak kisorsolni a játékban.
Nagy Győry István út 4-6., Vasas Kultúrház (ma Csili Művelődési Központ), lottó tárgynyeremény sorsolás.

Ötven év után feltámasztja a szocializmus slágerjátékát, a lakásnyereményt a Szerencsejáték Zrt. és az OTP – írja a Világgazdaság.

Az akció jövő hétfőn, augusztus 28-tól indul, és

a főnyeremény egy 110 millió forint értékű, kőbányai penthouse lakás.

A sorsolást jövő tavasszal, március 3-án tartják. Ám addig minden héten egymillió forintot lehet nyerni: egy nyeremény 500 ezer forint, öt pedig 100-100 ezer forint.

Egyelőre egyszeri akcióról van szó, arról még nincs döntés, hogy a Szerencsejáték Zrt. rendszeresítené a lakásnyereményt a játékai között.

A nyereményjátékban azok vehetnek részt, akik rendelkeznek a Szerencsejáték Zrt. úgynevezett játékoskártyájával. Eddig egymillóan igényelték a kártyát – ezt is ünneplik a lakásnyeremény feltámasztásával –, és arra számítanak, hogy 2023 végére már 1,3 millió játékos használhatja a játékoskártyát.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Fortepan / Bauer Sándor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top