Nyilvános lánykérés: bántalmazó férfiak fegyvere lehet

A riói olimpián megdöntött szokatlan rekordok egyike, hogy még sosem történt sporteseményen ennyi nyilvános lánykérés. De ne menjünk ennyire messzire az időben: egy hete az atlétikai világbajnokságon háromórányi gyaloglás után, a célvonalon kérték meg egy szlovák atléta kezét. A gyaloglónő igent mondott, a szintén versenyző férfinek pedig a fárasztó gyaloglás után még arra is maradt ereje, hogy ölbe kapja és úgy csókolja meg barátnőjét. Sokan biztosan elmorzsoltak egy könnycseppet a képernyők előtt, és felsóhajtottak, „bárcsak Hufnágel Pistához mentem volna feleségül”, de voltak olyanok is – mint például én – akiket nem hagyott nyugodni a kérdés: 

A természetben persze elég gyakori, hogy a hímeknek bonyolult módon kell udvarolniuk a nőstényeknek. A páváknak csodálatos farktollaik vannak erre a célra, a szarvasok agancsukkal harcolnak meg a nőért, szóval lehet, hogy az extravagáns lánykérések csupán ennek a biológiai ösztönnek a megnyilvánulásai az emberekben. Természetesen a humanoid férfiak gondolkodó, racionális lények (kivételek azért persze szép számmal vannak), ezért nem védhető a dolog azzal, hogy pusztán tudatalatti hajlamaiknak vannak kiszolgáltatva. A racionális okok között szerepelhet a „romantika”, „az elmondom hát mindenkinek” hajtóerő, de sajnos a manipuláció is.

A 2018-as esti Emmy-díjátadón Glenn Weiss rendező és filmproducer nyilvánosan, a színpadon kérte meg barátnője, Jan Svendsen kezét, miután kijelentette, hogy nem szeretné többé a barátnőjének nevezni, és inkább a feleségének hívná. Bár az Emmy-átadón a tömeg a jelek szerint teljes mértékben támogatta a gesztust, és szurkoltak Weissnek (milyen más választásuk lett volna?), a nézők közül sokan borzasztónak, sőt hátborzongatónak találták a jelenetet. Naomi Fry, a The New Yorker munkatársa a Twitteren így írt az esetről: „Egy csipetnyi gázláng a tegnap esti Emmy-díjátadón”. Még Svendsen is, aki elfogadta Weiss ajánlatát, megjegyezte, hogy privát lánykérésre számított.

A felmérések adatai következetesen azt mutatják, hogy az emberek túlnyomó többsége (körülbelül 85 százaléka) szerint az ideális lánykérés magánügy és meghitt pillanatban, privátban történik. Az amerikai médiavállalat, a The Knot is arról számolt be, hogy 19 000 alanyra kiterjedő felmérésük szerint „a legtöbb nő úgy ítélte meg, hogy a nyilvános lánykérés a legnagyobb baklövés, amelyeket egy leendő vőlegény elkövethet”. Akkor miért csinálják az emberek (férfiak) továbbra is ezt?

Ha sikert akarsz, inkább ne tedd

Az, hogy egy étteremben vagy egy sportstadionban tett házassági ajánlat romantikus-e vagy inkább rémálom, nyilvánvalóan az egyéntől függ. Egyesek számára egy flashmobos lánykérés egy bevásárlóközpontban szakítást jelenthet a hagyományokkal. Másokra a romantikus filmek hathatnak, amelyek vitathatatlanul gyakran egy kapcsolat idealizált – de nem mindig reális – változatát mutatják be. „Úgy gondolom, hogy egyes férfiak a tévében látott lánykérés miatt vonják le azt a következtetést, hogy mindenki ezt akarja” – mondja Lisa Hoplock, a Manitoba Egyetem posztdoktori ösztöndíjasa, aki szó szerint házassági ajánlatokból szerezte meg a Ph.D. fokozatát.

Bár elismeri, nagyon kevés kutatást végeztek a jelenség pszichológiájáról (eddig), Hoplock úgy véli, jogos azt mondani, hogy valószínűleg az egész gesztusnak köze van a bizonytalansághoz. „Lehetséges, hogy a lánykérők azért fordulnak a nyilvánossághoz, mert a közönség ismeri a forgatókönyvet, és arra fogják ösztönözni az illetőt, hogy mondjon igent – mondja. – Ha pedig habozás van a megkérdezett részéről, a közönség belekeveredhet a dologba, és elkezdheti azt skandálni, hogy »Mondj igent! Mondj igent!«. Függetlenül attól, hogy a férfi tudatában van-e annak, hogy befolyásolni akarja az eredményt, általában a közönség tökéletesen játssza megerősítő szerepét az ilyen helyzetekben.”

Míg a siker megnövekedett valószínűségének feltételezése arra késztethet néhány embert, hogy nyilvánosan boruljanak le szerelmük előtt, a tömeg semmiképpen sem biztosítja a sikert. Tanulmánya során Hoplock körülbelül 300 YouTube-videót nézett meg, és további 400 Reddit- és Weddingbee-történetet olvasott el a lánykérésről. Úgy találta, hogy az elutasított ajánlatok nagyobb valószínűséggel fordulnak elő nagyszámú idegen előtt, míg az elfogadottak inkább magánjellegűek.

„Az emberek inkább mondanak nemet mások előtt, és ha nem, akkor vagy azonnal elfutnak, vagy az esemény után utasítanak vissza. Ha az elsődleges cél, hogy partnered igent mondjon, a nyilvános lánykérés nem jó stratégia – tanácsolja, és hozzáteszi: – De akár »működik«, akár nem, a legtöbb rendelkezésre álló bizonyíték arra utal, hogy a lánykérés másik végén lévő emberek nem igazán élvezik ezt a szituációt – mondja Hoplock. Sok nő, akinek történetét olvasta az interneten, legalábbis arról számolt be, hogy inkább privát lánykérésre számított.

Sarokba szorítva

A nyilvános lánykérés a hagyományoktól távolodó, növekvő tendencia része. Manapság az esküvőket övező megnövekedett elvárások miatt az emberek úgy érzik, hogy eljegyzésüknek is a szokásostól eltérőnek kell lenniük. Bella DePaulo, a Harvardi Egyetem szociálpszichológusa szélesebb nézőpontból vizsgálja a kérdést, és azt mondja, „a nyilvános házassági ajánlatok a mi dicsekvő kultúránk részét képezik”. DePaulo szintén azzal érvel, hogy egy nyilvános javaslat a bizonytalanság jele lehet, amikor az egyén inkább arra törekszik, hogy másoknak is bebizonyítson valamit. „Érdekesebb az a kérdés, hogy bizonyos típusú eseményeket miért koreografálnak inkább nyilvánossá, mint másokat. A lánykérés ebbe a kategóriába tartozik. Úgy gondolom, hogy a növekvő tendencia mögött nem az áll, hogy mindannyian annyira biztosak vagyunk a házasság helyét illetően az életünkben, hanem inkább az, hogy egyre bizonytalanabbak vagyunk” – mondja, hozzátéve, hogy a rikító és eltúlzott gesztusok inkább bizonytalanságunkat fejezik ki a házasság egyéni életünkben és általában a társadalomban elfoglalt helyével kapcsolatban.

Lehet abban valami, hogy a nyilvános lánykérés a bizonytalan férfiak kényszerintézkedése azért, hogy pozitív választ kapjanak a másiktól. Vitathatatlan, hogy nyilvános helyeken bizonyos mértékű nyomást lehet gyakorolni a másikra, hogy igent mondjon – különösen, ha a teátrális gesztus színpadon vagy rajtvonalnál történik. És itt jön be a már említett gázlángozás esete.

Barátok vagy családtagok előtt megkérni valaki kezét egy dolog, de sok idegen előtt? Az emberek sokat törődnek azzal, hogy mások hogyan látják őket. Mindannyian azt akarjuk, hogy mások szemében jók és tisztességesek legyünk, függetlenül attól, hogy mi az igazság, ezért például a rasszisták mindig azt mondják, hogy „én nem vagyok rasszista, de…”. Ez az oka annak, hogy az emberek többsége fél attól, hogy megszégyenüljön, vagy valamilyen módon kudarcot valljon nyilvános helyzetekben. Az a vágy, hogy elkerüljük mások negatív ítéletét, hihetetlenül erős motiváció az emberek számára. Ezért gyakran szembemennek saját meggyőződésükkel és ösztöneikkel pusztán azért, hogy elkerüljék, hogy kitűnjenek, és ne fogadják el őket a többiek.

Számtalan ember haragja és ellenszenve kivívásának egyik jó módja, ha nemet mondunk egy nyilvános házassági ajánlatra egy olyan kidolgozott és lenyűgöző bemutató után, amelynek megszervezése nyilvánvalóan jelentős időt és erőfeszítést igényelt. Ha a nő nem hajlandó beadni ennek a látszatnak a derekát, megkockáztatja, hogy kemény ítéletet kap idegenektől, akik amúgy semmit sem tudnak róla azon a tényen kívül, hogy van egy partnere, aki az imént rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy lenyűgözze, de most valószínűleg teljesen összetört és megalázott lesz a visszautasítástól.

A nőnek egy ilyen helyzetben ráadásul alig van ideje racionális döntést hozni anélkül, hogy sok ember előtt ne tűnjön szívtelennek. Komoly merészségre és lelkierőre lenne szükség ahhoz, hogy nemet mondjon. 

Glenn Wilson, pszichológus tanácsadó is úgy gondolja, hogy a nyilvános lánykérés sokszor trükk lehet a férfiak részéről. „Lehetséges, hogy egyes férfiak úgy gondolják, hogy ez nyomást fog gyakorolni a nőre, és növeli annak valószínűségét, hogy pozitív választ kapjanak. Csakhogy a nő, akire ezernyi szempár szegeződik, meglehetősen korlátozva, sőt sarokba szorítva érezheti magát. Óriási társadalmi és közvéleményi nyomás van a nő mögött, hogy igent mondjon – mondja Wilson. – Ha pedig nyilvánosan nemet mond, nehéz ezt a döntést később felülvizsgálni.”

Nyilvános kiáltványtól az elektronikus hirdetőtáblákig

A Wedding.com 20 ezer menyasszony körében végzett felmérésében 32 százalék nyilatkozott úgy, hogy nyilvános házassági ajánlatot kapott. Egy évvel később ez a szám 43 százalékra ugrott. De vajon hogyan jutottunk el az intim lánykérések korszakától a mai extravagáns rituálékig? A nyilvános lánykérés valószínűleg a 12. századi Franciaországban kezdődött. A Katolikus Enciklopédia szerint a hagyomány megkövetelte, hogy a plébános három egymást követő vasárnapon közölje a házasodni kész pár nevét a templomban. Amerikában ez a szokás a 17. századi Új-Anglia protestánsainál is folytatódott. A korai gyarmatok protestánsai ragaszkodtak ahhoz, hogy az új házaspár három egymást követő vasárnapon a városháza előtt akassza fel a közelgő házasságról szóló nyilvános kiáltványt.

A 19. század végén a lánykérés romantikusabbá kezdett válni. Azelőtt a házasságok inkább üzleti tranzakciókhoz hasonlítottak, semmint szerelmi választáshoz. Később bár a fiatalok a házasságot már a boldogsággal, a szerelemmel és az erotikus elégedettséggel azonosították, mégis, még akkor is, amikor egy pár szerelmes volt, a házassági ajánlat magánügy maradt. Egy 1922-ben megjelent könyvben (Fascinating Womanhood, or the Art of Attracting Men – Lenyűgöző nőiség, avagy a férfiak vonzásának művészete), a szerző tanácsot ad a fiatal nőknek, hogyan érjék el a vágyott házassági ajánlatot: amikor elmegy enni, „kerülje a vakítóan fehér éttermeket, a meleg és csillogó fajtákat, valamint a kabarékat… a hangulatuk elriasztja az otthonról és a házasságról szóló gondolatot”.

Érdekes kérdés, hogy az internet elterjedésével szárnyra kapó nyilvános, sokszor fényűző lánykérés boldog házasság kezdetét jelzi-e? Esküvőtörténészek szerint ezt az összefüggést még senki nem térképezte fel. Természetesen nem minden férfi, aki nyilvánosan letérdel választottja elé, nárcisztikus bántalmazó. Lehetséges, hogy vannak, akik pontosan azt csinálják, amire párjuk vágyik. Ilyen kedves példa Todd Milleré, aki 1978-ban feleségül kérte Terryt New York első elektronikus hirdetőtáblán. Miller, aki akkoriban végzett a Tampa Egyetemen, 129 dollárért vásárolt egy 15 másodperces helyet az óriásplakátcégtől. Kérdése egy fagyos estén villant fel a Times Square-en, közvetlenül a hálaadás napja előtt. „Azt akartam, hogy a világ is tudja, mennyire szeretem a feleségemet” – magyarázza Miller, aki úgy emlékszik, felesége nem igazán díjazta a dolgot, de Terry másképp idézi fel a nagy eseményt: „Elkezdtem nevetni – mondja. – Szerintem nagyon édes volt.” 30 éve házasok, hét gyermekük van.