nlc.hu
Család
Átverték az elhunyt nő családját

Az unokának hazudta magát a kórházban, kiadták neki a halott asszony minden értékét

A kórház elismerte, hogy hibázott.
kórház

Megdöbbentő kálváriájáról számolt be a Blikknek Benyikné Beregszászi-Nagy Edit. Miután a húga, Mária elhunyt az egri Markhot Ferenc kórházban, az iratait, személyes dokumentumait egy Edit számára vadidegen nőnek adta ki a kórház, a hamvakat szinte csak véletlenül kapta meg, és még azt a nyugdíjat is ki akarták fizettetni vele, amit nem is vett fel.

A húgom a Covid-járvány kellős közepén halt meg Egerben 2021 májusában, de csak fél évvel később tudtuk meg. (…) Azt sem tudtuk, hogy Mária kórházban van. (…) Ezután rengetegszer hívtuk, de nem értük utol. Akkoriban kijárási tilalom volt, így nem tudtuk meglátogatni” – mesélte.

Amint a család hírét vette a halálesetnek, azonnal felkereste az egri kórházat. Mint megtudták, a halála után egy hölgy bement a kórházba, aki Mária unokájaként mutatkozott be, pedig a nőnek gyereke se volt. „Semmilyen iratot nem kértek tőle igazolásként. (…) A nő a holmijait, igazolványait elvitte, de a testét – arra hivatkozva, hogy nincs pénze – eltemetni már nem” – panaszolta a bulvárlapnak Edit.

A kórház ugyan elismerte, hogy hibáztak, de kártérítést nem fizetett. A rendőrség csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, de végül megszüntette a büntetőeljárást. Edit azonban nem hagyja annyiban az ügyet.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top