Egy egyéves kisfiú meghalt, három másik gyerek pedig kórházba került, miután valószínűleg fentanilt fogyasztottak egy bronxi bölcsődében, New Yorkban péntek délután – írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a New York Post.
Az egyéves gyereket, valamint a két kétéves fiút és a 8 hónapos kislányt a Morris sugárúton található Divino Nino nevű napközi alagsorában találták meg. A gyerekek a szokásos délutáni alvásuk miatt voltak odalent, és 14:30-kor kellett volna felébredniük, de nem reagáltak semmire, amikor ébresztették őket.
Állítólag mindannyian ettek valamint körülbelül 90 perccel korábban. Az eddigi információk szerint lehetséges, hogy fentanilt fogyasztottak, ami az egyik legerősebb szintetikus opioid fájdalomcsillapító, és ötvenszer halálosabb, mint a heroin.
A helyszínre érkező mentők egy olyan szert adtak a gyerekeknek, amely gátolja az opiátok hatásait. Az egyik gyerek magához tért, majd mindegyiket kórházba vitték, de az egyéves kisfiú életét már nem tudták megmenteni. A másik három gyerek állapota stabil.
A Divino Nino napközi idén májusban kapta meg az engedélyét, és a nyilvántartás szerint szeptember 6-án előzetes bejelentés nélkül ellenőrizték őket, de mindent rendben találtak. A napközi befogadóképessége 12 gyerek 6 hetes és 12 éves kor között.