10 apróság, ami örökre nyomot hagyhat a gyerekben

Sajnos rengeteg gyerek kénytelen mérgező környezetben, mérgező szülőkkel együtt felnőni. Akadnak szülők, akik folyton kritizálják a gyereküket, megalázó viccelődésnek teszik ki őket, vagy éppen olyan mondatok hagyják el a szájukat, amit bár ne mondtak volna. Talán nem mondunk újat azzal, hogy ez jelentősen befolyásolja a gyerek lelki fejlődését. A társadalmi tanulás elmélete szerint az emberek fejlődésük során úgy tanulnak, hogy másokat figyelnek.

A legtöbben igyekeznek tudatosan nevelni a gyerekeiket, és jó példamutatással szolgálni, azonban még a legjobbakkal is megeshet, hogy olyan dolgot tesznek vagy mondanak, ami sokkal érzékenyebben érinti a gyereket, mint azt elsőre gondolnánk. Egy Reddit felhasználó erre vonatkozóan tett egy kísérletet, és megkérdezte az embereket, hogy mi az, amit a szülők nem szándékosan követnek el, mégis hatalmas nyomot hagynak a gyerekben. A válaszokból kiderült, hogy sokkal több apróság van, ami mély benyomást tehet gyermekünkre, mint azt elsőre gondolnánk. 

Aprónak tűnő mozzanatok is traumatizálhatja a gyerekünket (Fotó: Pexels)

1. „Amikor a szülők játszanak a gyerekeikkel, majd hirtelen, szó nélkül abbahagyják a játékot, és a kütyük után nyúlnak. Ezután ha a gyerek folytatni szeretné a játékot, a szülők idegesek és ingerültek lesznek. Több szempontból is árt a gyerekeknek, ha magára hagyják őket, sértett érzéseket és zavarodottságot szül. A technológia miatt sérültek a szülők és gyermekeik, valamint a testvérek közötti kapcsolatok. A gyerekek nevelése elképesztő kihívást jelent, azonban ennek a prioritási lista élén kell állnia.”

2.

3. „Nem úgy kell megkeményíteni egy gyereket, hogy mindenért piszkáljuk őket. Nem szabad kinevetni,vagy esetleg gúnyolódni a gyereken, főleg akkor, ha sír. Ez nem segít nekik abban, hogy megbirkózzanak a korukkal járó problémákkal, nehézségekkel. Érzelmileg csak törékennyé teszi őket.”

4. „Szorongást okozhat, ha nem tiszteljük a magánéletüket csak azért, mert a mi házunkban laknak. Sokan kopogás nélkül törnek rá gyerekeikre, megkérik, hogy hagyják nyitva az ajtót stb.…”

5. „Ne éreztesd a gyerekeiddel, hogy bűnös, azért, mert olyat szeretne enni, ami neked nem tetszik, mivel ez evészavarhoz is vezethet. Én is evészavarral küzdök, és teljes mértékben a szüleimet hibáztatom érte. Nem tudtam meginni a cukros dolgokat anélkül, hogy ne érezzem rosszul magam.”

6.

7. „Tanítsd meg a gyerekednek, hogy legyen körültekintő és óvatos a környezetével szemben, de azért ne ess túlzásba! Anya rendészeti szerveknél dolgozott, ezért nagyon paranoiás volt velünk kapcsolatban. A szüleim még karatézni is beírattak a bátyámmal együtt, és a lelkünkre kötötték, hogy sehova ne menjünk el idegenekkel. Volt egy családi jelszavunk a biztonság és a vészhelyzetek miatt. Még akkor is, ha a kereszttestvérem jött értem a suliba, anya a lelkemre kötötte, hogy csak akkor mehetek el vele, ha használja a jelszót. Ez mélyen érintett, és elkezdtem félni tőle. Soha nem gondoltam volna, hogy bántana, de ezek szerint anya nem bízott benne.”

8. „Szerintem a legfontosabb az, hogy merj bocsánatot kérni a gyerekedtől. A szülői nevelés kemény. Minden szülőnek megvan a saját története, traumája és háttértörténete, amiken nagyon nehéz túllendülni. Sokszor mindent megteszünk azért, hogy helyrehozzuk a múlt hibáit, de az is előfordulhat, hogy kudarcot vallunk. A legfontosabb azonban az, hogy hogyan reagálunk a kudarcokra. Én egyáltalán nem kezeltem jól a helyzeteket, de én is emberből vagyok, előfordul. Ennek ellenére összeszedem magam, visszamegyek és elmondom nekik, hogy sajnálom, tévedtem. Nem kényszerítem őket arra, hogy azonnal fogadják el a bocsánatkérésemet. A megbocsátáshoz is idő kell.”

9. „Ha a fiaidnak elmondod, hogy mennyire bátrak, okosak, viccesek, kreatívak, találékonyak, mondd el ugyanezt a lányaidnak is. A lányoknak álalában azt szokták mondani, hogy szépek. Abban a hitben felnőni, hogy lányként az egyetlen értékes dolog benned a külsőd, nem jó érzés.”

10. „Mindig is idegesített, ha a gyerekekre úgy tekintenek, mint egy tulajdonra. A gyerekek nem arra valóak, hogy úgy kezeljük őket, mint egy tárgyat, amit irányítasz. Ők is emberek, akik megérdemlik, hogy tiszteljük, nem pedig irányítsuk őket.”