Mióta a „tigrisszülő” kifejezés bekerült a köznyelvbe, egy egész állatkert szülői stílus nőtt ki a nyomán. Az állati becenevek többsége intuitív módon értelmezhető: a medúzaszülők túl hajlékonyak, engedékenyek; a tigrisszülők szigorúak, sikerorientáltak és tekintélyelvűek; aztán ott vannak az elefánt- és a delfinszülők, akiknél ez kicsivel bonyolultabb.
Az elefánt elnevezés egy nehézkes szülői magatartást feltételez, amely autoriter stílusú szülő módjára komótosan mendegél előre, ám ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. A delfinborjak pedig az anyjuk és apjuk után úsznak, követve a nyomukban hagyott légáramlatot, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a delfin szülők olyanok, mint a hókotró szülők, akik akadályokat hárítanak el a kicsinyeik elől. A delfin és az elefánt nevelési stílus is a tekintélyelvű szülői magatartás altípusai, amelyek célja a struktúra és a gyermek igényei iránti érzékenység egyensúlyának megteremtése.
Az intelligens és játékos delfin
A delfinek intelligens, játékos és szociális lények. A delfin szülői magatartás a tekintélyelvű nevelési stílusok közé tartozik, a lényege az, hogy a gyereket egészséges önállóságra és érzelmi intelligenciára neveljük. A delfinszülőséget Dr. Shimi Kang pszichiáter mutatta be a The Dolphin Parent: A Parent’s Guide to Raising Healthy, Happy, and Motivated Kids – Without Turning into a Tiger című könyvében. A pszichiáter a tigris nevelési stílusra válaszul alkotta meg a delfinszülők elméletét, ezzel egy olyan utat kínálva a szülőknek, amelyből hiányzik a tigrisszülők agresszív sikerorientáltsága. A könyvben úgy írja le a delfinszülőket, mint akik „fenntartják az egyensúlyt a gyermekeik életében, hogy finoman, de mégis tekintélyt parancsolóan vezessék őket a tartós egészség, boldogság és siker felé”.
Fotó: Getty Images
A „tekintélyelvű” a döntő szó Kang leírásában, mivel a tekintélyelvű szülői magatartást széles körben a leghatékonyabb szülői stílusnak tartják. Ennek ellentettje, a megengedő szülői magatartás jellemzője, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a szülők a gyerek igényeire anélkül, hogy korlátokat állítanának fel neki, ami könnyen rugalmatlan és önző gyereket eredményezhet. Ha viszont túlzásba esnek a szülők a szabályokkal, miközben nem veszik megfelelően figyelembe a gyerek szükségleteit, az már a tigris irányába mutat.
A delfin nevelési stílus a kettő közötti egészséges területet jelenti: a megfelelő határok és korlátok fenntartása, miközben a gyerekek iránti törődés és érzékenység is megmarad.
A delfinszülőt az különbözteti meg a többi tekintélyelvű szülőtől, hogy a felfedezést hangsúlyozza, míg mások inkább a gyerekek biztonságérzetére összpontosítanak. Természetesen a delfinszülő is azt akarja, hogy a gyereke biztonságban érezze magát, csak hajlamos ezt valamivel kevésbé előtérbe helyezni például pont az elefántszülőkhöz képest.
Elefánt, de nem nehézkes
Miért pont elefántszülő? Nem azért, mert nagy és lassan mozog. Az elnevezés arra utal, hogy az elefántok hihetetlenül szociális, intelligens és empatikus lények. Az elefánt szülői magatartás egy lágyabb tekintélyelvű nevelési stílust jelent, amely melegséget, bátorítást és empátiát tartogat a gyerek számára. Az elefántszülők mindenekelőtt a gyerek boldogságát és érzelmi biztonságát helyezik előtérbe.
Amikor a gyerekek kisebbek, az elefántszülők nagyobb valószínűséggel sietnek a gyerek segítségére, ha az elesik a játszótéren, és gyakrabban alszanak együtt a gyerekükkel, vagy legalábbis a többi szülőhöz képest jellemzőbb rájuk az, hogy addig simogatják a gyerek hátát, amíg el nem alszik. Hagyják, hogy a gyerekek a saját tempójukban fejlődjenek, így nem foglalkoznak az olyan mérföldkövekkel, mint például hogy már egyedül kellene öltöznie a gyereknek, vagy hogy mikor lesz szobatiszta.
Az elefántszülők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy segítsenek a gyereknek megfogalmazni és kifejezni az érzelmeit, legyen az a boldogság vagy épp a frusztráltság. A fontossági sorrend élén az áll, hogy érzelmi biztonságot teremtsenek a gyereknek, sokkal fontosabb ez számukra, mint a tanulmányi eredmények vagy a sportban elért sikerek.
Fotó: Getty Images
Amikor egy gyerek rossz jegyet hoz haza, egy elefántszülő inkább azt kérdezi, hogyan érzi magát emiatt, ahelyett, hogy a rossz jegy miatt problémázna. Az pedig teljesen kizárt, hogy a gyereket arra kényszerítse a szülő, hogy olyan sportban vagy tevékenységben vegyen részt, amit nem szeret, mert majd önszántából is lesz rá lehetősége idősebb korban, nem kell erőltetni. Az elefánt nevelési stílus a fejlett érzelmi intelligenciával és érzelmi tudatossággal hozható összefüggésbe:
A kutatások azt mutatják, hogy a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztése jobban segíti a sikert, mint az akadémiai intelligencia. Az érzelmi intelligencia pedig segíti a gyermeket a kommunikáció javításában, ösztönzi a függetlenséget, empátiára és önbizalomra nevel
– írja Anjaili Ferguson, Ph.D., pszichológus és a Virginia Leadership Education in Neurodevelopmental Disabilities Program pszichológiatanára. Bár az elefánt szülői magatartás elméletben kiválóan hangzik, könnyen átsodródhat a túlságosan védelmező helikopter stílus területére, amely elnyomja a gyerekek függetlenségét, vagy a megengedő nevelési stílusba, amely hagyja, hogy a gyerekek igényei irányítsák a család életét. „Fontos megjegyezni, hogy a gyermek nevelése nem jelenti a gyermek elkényeztetését – mondja Ferguson. – A gyerekeknek az a jó, ha a gondoskodó, védelmező szülő határokat is állít számukra.”
Hagyd hibázni!
Az elefánt- és delfinszülőknek szembe kell nézniük azzal a kihívással, hogy a függetlenséget úgy támogassák, hogy közben az érzelmi biztonságot is előtérbe helyezik. Emellett azzal is meg kell küzdeni, hogy a gyerekek milyen gyorsan változnak és nőnek. Ahogy a gyerekek érzelmi intelligenciája és önállóságra való képessége fejlődik, a szülőknek alkalmazkodni kell, és visszavenni a segítésből, ugyanis ezekben a nevelési stílusokban az egyik legnagyobb buktatót az tartogatja, hogy a szülők hajlamosak lehetnek túlságosan védelmező szerepbe csúszni. Ezért javasolják a szakemberek, hogy hagyjuk hibázni a gyerekeket, hogy tanuljanak ezekből a tapasztalatokból, és a kellemetlenségek megfelelő szintjén is kitartsanak, mert ez segíthet nekik megtanulni és gyakorolni az egészséges megküzdési készségeket. Vagyis, ha túlságosan védjük a gyerekeket, azzal nem használunk, hanem inkább ártunk nekik.
Tegyük fel magunknak a kérdést: Hagyom, hogy a gyerekem megtegye azt, amire már önállóan képes? És ha nem, akkor miért? Azért, mert ez valójában nem biztonságos vagy megterhelő a gyerek számára, vagy azért, mert nem tudom elengedni?
A delfin- és elefántszülők együttéreznek, vigaszt nyújtanak, bátorítják a gyerekeiket. Mindkét nevelési stílus esetében a lényeg az, hogy jelen kell lenni a gyerek életében, amikor a nehézségekkel szembesül, ám nem szabad átvenni tőle a problémák megoldását, hanem együtt kell működni vele a saját megoldások megtalálásában. A határok meghúzásával, az önállóság és érzelmi biztonság szem előtt tartásával nagyot már nem hibázhatunk szülőként – ha ezek megvannak, akkor már szinte mindegy, hogy elefántnak vagy delfinnek érezzük magunkat.
