Bemutatjuk a norvég nevelési stílust

A skandináv országokra jellemző közös vonás a gyereknevelésben, hogy a gyermekeinkkel való kapcsolatunk a legfontosabb, és hogy ez – a szabad játékkal, a hygge-vel és a szabadban töltött idővel kombinálva – a kulcs az egészségesebb, rugalmasabb és magabiztosabb gyermekek neveléséhez. Igaz, hogy van sok közös vonás a norvég, finn, svéd és dán gyereknevelési elvekben, de a norvég egy kicsit kilóg közülük. Talán itt adják a legtöbb önállóságot a gyerekek kezébe. 

Sokkoló önállóság

Sokat tanulhatnánk a skandináv apukáktól

Tone Delin Indrelid antropológus bejárta a világot, kutatva a különböző kultúrákat. Bár Norvégiában született, három gyerekét nem ebben az országban szülte, így a saját szülői stílusát sem úgy alakította ki, ahogy az a norvég szülőknél megszokott. Amikor pár évvel ezelőtt hazatelepültek családilag Norvégiába, kulturális sokkot kapott az anya attól, hogy a norvég gyerekek mennyivel önállóbbak, mint az ő gyerekei.

„Mindig is nyilvánvaló volt számomra, hogy a különböző kulturális közegből érkező szülők teljesen eltérő elképzeléseket hoznak a gyereknevelésről – írja Indrelid a Life in Norway oldalán. – Milyen környezet biztonságos és jó a gyerekeknek? Milyen elvárások észszerűek? Milyen értékeket tanítunk a gyerekeinknek, és milyen emberekké szeretnénk, ha végül válnának? Ezek olyan normák és értékek, amelyek nemcsak a kulturális kontextussal, hanem korszakonként is változnak. Mielőtt pár évvel ezelőtt hazatelepültem, az egyetlen személyes tapasztalatom a norvég neveléssel kapcsolatban az volt, amit az én generációm kapott az 1980-as években.

Míg az enyéimet mindenhová autóval vittük, addig a társaik felügyelet nélkül jártak iskolába és haza. Míg az enyémek alig voltak egyedül otthon, addig a társaik már évek óta gyakorolták az egyedüllétet. Ahol az enyémek a öltönyös tanárokat magázták, a társaik minden reggel a farmeros-tornacipős tanáraikat tegezve köszöntötték.

Nem a hazámban lettem szülő – teszi hozzá az anya. – Valójában a húszas éveimben hagytam el Norvégiát, jóval azelőtt, hogy én és a legtöbb barátom szülővé váltunk volna. Három gyermekemet távoli országokban szültem, multikulturális, többnyelvű, külföldön élő nők támogatásával.” Indrelid a sokkból felocsúdva aztán – szakmájához méltó módon – alaposan beleásta magát a norvég nevelési elvek alapjaiba.

Gyerekek az oslói Espira Grefsen óvodában (Fotó: Pierre-Henry DESHAYES / AFP)

Háziasszonyoktól a dolgozó szülőkig

Az 1950-es évek jelentős változást hoztak a norvég gyermeknevelésben Harald Thuen és Hilchen Sommerschild 1997-ben megjelent, a norvég nevelésről szóló könyve (címe: Foreldre – til barns beste om barneoppdragelse før og nå) szerint. Norvégiában korábban a gyermeknevelés meglehetősen tekintélyelvű volt, testi fenyítésekkel, és az engedelmes, nagyrészt láthatatlan gyermekek ideáljával, akik nem zavarják a szülők életét. Az 1950-es években azonban a gyermek érzelmi és egyéni szükségletei egyre inkább előtérbe kerültek, de az is igaz, hogy ezek az igények akkor még az anyák felelősségi körébe tartoztak. A könyv szerint ennek főleg az volt az oka, hogy a gazdaságpolitika akkor még arra ösztönözte a családokat – különösen a városi családokat –, hogy a férj jövedelméből éljenek.

Általános nézet volt az, hogy az anya a legjobb gondozója a gyereknek, és csak ő tudta biztosítani a gyermek számára a megfelelő érzelmi gondoskodást és támogatást. Az apa alkalmatlan volt elsődleges gondozónak, és a ma megszokott bölcsődei, óvodai ellátás sem volt olyan széles körben elérhető és társadalmilag elfogadott. A nő anya volt, akinek otthon volt a helye, hogy a biztonságos légkört megteremtse a gyerekeinek. Csak később, az 1960-as és 1970-es évek között, a nőjogi mozgalom és a fogamzásgátlás elterjedésével kezdték el a norvég nők maguk mögött hagyni a konyhát, a seprűt, és bizonyos mértékig a gyerekeket is, hogy a munkaerőpiacra lépjenek.

Hódítanak az óvodák

A 70-es évek norvég nőjogi mozgalma követelte a szabad abortuszhoz való jogot, egyenlő fizetést, egyenlő munkakörülményeket, politikai befolyást és az intézményesített gyermekgondozáshoz való jogot óvodák (norvégul: barnehage) formájában. Az ovi Norvégiában egyben a bölcsit is jelöli, tehát ide jönnek a 0-5 év közötti gyerekek két korosztályra bontva. Az otthonról az óvodába való átköltözés lett a modern vikingek nevelésének egyik meghatározó jellemzője.

Mette-Marit norvég hercegnő és a Smertulia óvodásai (Fotó: Profimedia)

Az 1970-es és 80-as években a gyerekek óvodába küldése egyre elterjedtebbé vált, de innen még szükség volt 20 évre ahhoz, hogy az óvodai ellátás teljes mértékben elfogadott legyen a szülők számára. Ma Norvégiában a hat év alatti gyermekek több mint 90 százaléka jár óvodába. A nők jogaival és az óvodákkal együtt a családszerkezet is fejlődött, hosszú utat tettek meg a norvég családok az otthonmaradó anya és a dolgozó apa ideáljától a napjainkig, amikor már mind a férfiakat, mind a nőket megfelelő elsődleges gondozónak tartják. A családon belüli erőviszonyok átalakultak: a szülők egyenlőbbek lettek a gyerekek körüli döntéshozásban, illetve a tekintélyelvű nevelés is átváltott a gyerekbarátabb, demokratikusabb nevelésre.

Az apa és anya egyenlőségét mutatja az a gyakorlat is, hogy szülés után mindkét szülő kap szülői szabadságot, nem csak az anya. Az anyának a szülést követő első hat hétben kötelező szülői szabadságon lennie, de ezután eldöntheti a szülőpár, hogy melyikük maradjon otthon a babával általában az első évben.

„Nem hülye, csak gyerek”

A leginkább szembetűnő különbség más kultúrák nevelési elveihez képest az, hogy a norvég szülők elsősorban azt tartják szem előtt, hogy szabadságot adjanak a gyereknek, amivel egyben felelősséget is tanítanak nekik. Karin Ellis Working with Norwegians című könyvében ír a saját gyerekkori emlékeiről a norvég nevelési stílusról: „Amikor az általános iskola megkezdése előtt álltam, anyám valami ilyesmit mondott nekem: »Most iskolába mész, én pedig a frihet under ansvar (magyarul: szabadság felelősséggel) alapján foglak nevelni. Ez azt jelenti, hogy házi feladatot kapsz az iskolában, és bízom benne, hogy mindig megcsinálod anélkül, hogy utasítanálak vagy ellenőriznélek. Elvárom, hogy aktívan felelősséget vállalj a saját feladataidért.«”

Tone Delin Indrelid szerint az individualizmus és a szabadság eszméje nagyon erős a norvég szülők körében: „Arra tanítjuk gyermekeinket, hogy hozzák meg saját döntéseiket, kövessék az álmaikat, keressék meg a boldogságukat, és hogy az egyéni szabadságot a társadalmi kötelességgel szemben értékeljék. A gyerekeket gyakran már nagyon korán felhatalmazzák a szülők, hogy mondják el a véleményüket, és meghallgatják a gondolataikat.” Az antropológus a függetlenséget nevezi meg a legfontosabb norvég értéknek, amit a szülők a gyerekeknek átadnak.

A norvég gyerekek szabadságához valószínűleg az is hozzájárul, hogy ott a bűnözési ráta rendkívül alacsony, biztonságos környezetben nőhetnek fel a gyerekek, nem kell attól félni, ha egyedül jár a gyerek az iskolába már nyolcévesen, hogy majd elrabolják a buszon hazafelé. Gyakran látni babakocsikat alvó norvég csecsemőkkel a kávézók előtt is, miközben bent beszélgetnek a szülők egymás között. A szabadban alvás ugyanis egészséges – az oviban is a fél napot kint töltik a gyerekek –, és senkinek eszébe sem jut, hogy babát lopna bárki, azaz Norvégiában nagy a társadalmi bizalom. Ilyen biztos alapokra helyezve talán egy fokkal könnyebb önállóságra szoktatni a gyerekeket, mint itthon.

Fotó: Getty Images

Főszerepben a gyerek egyénisége

A gyereknevelési elvek középpontjába 1990 körül került az egyéniség és empátia Thuen és Sommerschild könyve szerint. Magne Raundalen, Norvégia egyik vezető gyermekpszichológusa amellett érvelt, hogy a szülőknek inkább arra kellene összpontosítani, hogy segítsék a gyerekeket abban, hogy megtanulják irányítani saját magukat és kontrollálni az érzéseiket. A szülők feladata a szakember szerint, hogy beszélgessenek a gyerekekkel és megmagyarázzák, hogy mit, hogyan és miért csinálnak, ahelyett, hogy utasítanák vagy erőszakkal rávennék a helyes viselkedésre a gyerekeket.

A főszerepben maga a gyerek áll, de közben minden gyermek külön egyéniség, akinek egyéni temperamentumát figyelembe kell venni. Stein Erik Ulvund pedagógiaprofesszor Rakkerunger og englebarn – oppdragelse uten fasit (magyarul: Csibészek és angyalok – Nevelés recept nélkül) című könyvében arra buzdította a szülőket, hogy ismerjék fel a gyermek veleszületett temperamentumát, és ehhez igazítsák a saját nevelési stílusukat. Szerinte a szülőknek nem egyfajta nevelési elvet kell követniük, nem mondható ki egyértelműen egyik stílusra sem, hogy az a tökéletes, mert mindig a gyerek egyéniségéhez mérten kell dönteni, hogy milyen információt, tanácsot használ fel a szülő.

Hedvig Montgomery pszichológus és norvég nevelési guru szerint bár a mai gyerekek általában véve jobb életet élnek, mint valaha, nagy problémát jelent, hogy soha nincsenek egyedül. Pedig a gyerekeknek szabadságra, titkokra és függetlenségre van szükségük ahhoz, hogy felelősségteljes felnőttekké váljanak, akik képesek gondoskodni magukról. Ha valamit, akkor ezt például eltanulhatnánk a norvégoktól, mert az biztos, hogy minél hamarabb önállóságra neveljük a gyerekünket, annál stabilabban áll majd a lábán felnőttkorában.

Források: Life in Norway; A Frog in the Fjord; The Norway Guide; CNN