Gyakran az apjának nézik a 39 évvel idősebb párját

nlc | 2023. December 02.
Dúl a szerelem, 3 hónapja vannak együtt.
Pár

A 23 éves Willow és a 62 éves David a Tinderen ismerkedtek meg, és az első randijuk után egy órával már egy párt alkottak. Azóta nagy boldogságban élnek, szerelmi életükből pedig nem hiányozhatnak a luxus randevúk és a csúcskategóriás nyaralások, de mindezek ellenére állítják, nem könnyű 39 évnyi korkülönbséggel.

A fiatal modell és nála jóval idősebb ingatlanfejlesztő a nem éppen szokványos párkapcsolatokat bemutató Love Don’t Judge című műsor egyik epizódjában mesélt a szerelmükről. Willow arról panaszkodott, hogy gyakran megkapja, hogy „aranyásó”, míg Davidet – akit rendszerint a modell apjának gondolnak – „sugar daddy” jelzővel illetik az emberek.

Amikor először találkoztam vele, nem azt firtattam, hogy mivel foglalkozik, hanem csak arra voltam kíváncsi, hogy milyen ember valójában. A Tinderen ismerkedtünk meg és már 3 hónapja együtt vagyunk. Még most is úgy gondolom, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” – áradozott a párjáról Willow, akinek a családja teljes mellszélességgel támogatja a párkapcsolatát. Különösen az anyja, aki szerint a két szerelmes már ismerhette egymást az előző életükben, mert annyira egymásra vannak hangolódva, és még sosem látta a lányát ilyen sokat mosolyogni.

David egyetértett vele abban, hogy nem szokványos a párkapcsolatuk, de állítja, nála is szerelem volt már elejétől kezdve. „Korábban is randiztam csinos lányokkal, de ez a mostani igaz szerelem” – jelentette ki a férfi.

A kommentelők véleménye megoszlik a párról: vannak, akik elítéli őket, míg mások szerint “mindketten felnőttek, és ez az ő döntésük”.

(via)

Exit mobile version