nlc.hu
Család
A legtöbb magyar 10-40 ezer forintot költ karácsonyi ajándékra

100-ból 12 magyar senkinek sem vesz karácsonyi ajándékot

A hatvan fölöttieknek a hatoda magányosan tölti az ünnepeket Magyarországon. A lakosság döntő többsége otthon vagy rokonoknál ünnepel, mindössze a lakosság 11 százaléka karácsonyozik valamilyen belföldi szálláshelyen, külföldöt pedig az emberek 2 százaléka veszi célba.

Majdnem minden tizedik magyar ember egyedül tölti a Szentestét, és ahogy idősödünk, ez az arány rosszabb lesz: a 60 fölöttieknek már a hatoda tölti egyedül az ünnepeket. A válaszadók hét százaléka, azaz minden 13. ember kevesebb mint 10 ezer forintot tudott költeni az ajándékok beszerzésére – derül ki a Publicus Intézet felméréséből, melyet a Népszava megbízásából készített.

A megkérdezettek bő harmada maximum öt embernek vásárol ajándékot, nagyjából ugyanennyien 6-10 embernek kedveskednek valamivel, 100-ból 12-en viszont egyáltalán nem ajándékoznak. Az ajándékvásárlók fele minden közeli hozzátartozót megajándékoz, harmaduk a rokonság gyerekei mellett csak a legközelebbi felnőtt családtagokat ajándékozza meg, az ötödük pedig kizárólag a gyerekeknek vásárol ajándékot. Az emberek többsége az ajándékvásárlást választja, nagyjából minden ötödik magyar dönt csak úgy, hogy saját készítésű ajándékkal próbál kedveskedni: utóbbiak között kétszer annyi a nő, mint a férfi.

Karácsonyi ajándékvásárlás

Karácsonyi ajándékbeszerzés egy bevásárlóközpontban (fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Látványosan nő azok száma, akik az internet segítségével szerzik be az ajándékot, a megkérdezettek hatoda már kizárólag a web segítségével keresgél. 38 százalék szerzi be vegyesen a boltokat járva és interneten is az ajándékokat, a kizárólag áruházi vásárlást még az emberek 44 százaléka preferálja. Ez utóbbi leginkább a hatvan felettiekre jellemző. Mindössze a megkérdezettek 13 százaléka látta problémásnak, hogy idén a nagy áruházláncok jelentős többsége december 24-én zárva tart.

A karácsonyi ajándékokra az emberek 38 százaléka összesen 10-40 ezer forint közötti összeget szán, és ennél alig valamivel kevesebben költenek 40-100 ezer forintot. A megkérdezettek 7 százaléka 10 ezer forint alatti összegből próbálja megoldani az ajándékozást. Minden hetedik 60 év fölötti ez utóbbi csoportba sorolta magát. Az ünnepekkel járó anyagi megterhelés a karácsonnyal járó adományozási kedvet azonban nem csökkentette: a válaszadók fele valamilyen formában idén is segít a rászorulókon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top