Jellemzően leszakadó térségekben található, kis létszámú iskolák bezárására készülhet az Orbán-kormány. Az iskolabezárás ötletét egyelőre nem verik nagydobra, azt csak a június 9-ei önkormányzati választás után hirdetnék ki – írta a hvg360 csütörtökön. A lap értesülése szerint mintegy 60 olyan iskolát zárnának be, amelyek 7 fős vagy annál is kisebb létszámú osztályokkal működnek. A lap szerint a tervezett iskolabezárási hullám
„racionalizálás” illetve „struktúraátalakítás” címen
ismeretes kormányzati berkekben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a hvg.hu-nak azt mondta: „jogos felvetés, hogy az iskolai struktúrát kell-e alakítani vagy sem, de ez politikailag is érzékeny kérdéseket vet fel és számtalan más vonatkozása is van az ügynek”.
A kisiskolák bezárása, a kevés létszámú osztályok megszüntetése
minimális megtakarítás mellett komoly politikai kárral jár. A terv valódi oka a lap szerint tehát a tanárhiány lehet.