Az ötéves Henley Wollack imádja a Michigan-tavat, és óriási kalandban volt része, amikor édesapjával, Timmel néhány hónappal ezelőtt elmentek egy horgászkirándulásra.
A kislány felfedezett valamit a vízben, amire először azt hitte, hogy valamilyen állat, de édesapjának gyanús volt, hogy valami másról lehet szó, és amikor jobban megnézte, mire is bukkant Henley, kiderült, jó volt a megérzése, egy hajóroncs vonalai kezdtek kibontakozni.
A férfi a közösségi oldalán is megosztotta a helyszínen készült képeket, ezek pedig eljutottak a Wisconsin Történelmi Társasághoz. A szervezet pedig nemrég bejelentette, a tó fenekén egy 150 éves hajónak a roncsa hever. „Amikor először megpillantottuk, azt gondoltam, ez nagyon különleges találat, pedig akkor még nem tudtam, milyen óriási dologra bukkantunk” – nyilatkozta az édesapa.
Mint a vizsgálatok kiderítették, a rejtélyes roncs a George L. Newmané, ami 1855-ben épült és 1871 októberében süllyedt el. A történelmi feljegyzések szerint a George L. Newman közel 40 méter hosszú és 8 méter széles volt.
Vesztét amerikai történelem leghalálosabb erdőtüze okozta, a sűrű füstben ugyanis nagyon rosszak voltak a látási viszonyok, és a hajó a vesztébe rohant. Szerencsére a világítótorony őre, Samuel Drew segítségével a legénység megmenekült, a hajó tragikus története pedig hosszú időre feledésbe merült.
„Nagyon szereti a természetet, és azt hiszem, ahogy idősebb lesz, rájön majd, hogy milyen nagy dolognak volt a részese” – jegyezte meg a büszke édesaja, Tim Wollack. Utóbbival a Wisconsin Történelmi Társaság is tisztában van, ezért nem felejtették el megemlíteni, kinek is köszönhető az, hogy megtalálták a hajóroncsot.
(via My Modern Met)