Mégsem engedik szabadon az „amstetteni rémet”, ez vár most a 88 éves Josef Fritzlre

F.C. | 2024. Január 25.
Ügyvédje szerint a demencia erősödő jeleit mutatja.

A fegyház pszichiátriai részlegéről egy általános börtönbe szállíthatják át a saját lányát több mint két évtizeden át fogságban tartó és megerőszakoló Josef Fritzlt – közölte az ügyvédje. Az erről döntő kremsi bíróság egy pszichiátriai szakvélemény alapján arra a következtetésre jutott, hogy a férfi nem jelent többé veszélyt. Mindazonáltal a bíróság „megelőzési okokból” nem ment el odáig, hogy szabadlábra helyezze az Ausztriában „amstetteni rém” néven emlegetett elítéltet, és az ügyészség is fellebbezhet még az áthelyezés ellen – írja az MTI.

Josef Fritzl 2009-ben – Fotó: Handout by APA via Getty Images

A börtön hagyományos részlegében Fritzl időről időre kérheti feltételes szabadlábra helyezését, és ügyvédje szerint ezt jövőre meg is teszik. Elmondása szerint a védence a demencia erősödő jeleit mutatja, de az eljárást követni tudja.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2008-ban derült fény arra, hogy a most 88 éves amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és 7 gyermeket nemzett neki. A férfi felesége azt állította, hogy minderről semmit sem tudott. A súlyosan torzult személyiségű, de büntetőjogi szempontból beszámíthatónak ítélt Fritzlt 2009-ben életfogytig tartó, „mentálisan abnormális” elítéltek számára fenntartott fegyházban letöltendő büntetésre ítélték. A férfit a Bécstől 80 kilométerre északnyugatra fekvő Krems város börtönében tartják fogva.

Az „amstetteni rém” lánya, Elisabeth Fritzl amúgy a testőre mellett találta meg a boldogságot. Tizenhárom évvel a kiszabadulása után új személyazonossággal, egy osztrák faluban él gyermekeivel és párjával. Kiszabadulásakor a 43 éves Elisabeth, valamint a gyermekei mellé testőrt fogadtak, Thomas Wagner személyében. A nőnél 23 évvel fiatalabb férfi hónapokon át vigyázott a családra, mindeközben pedig egymásba szerettek Elisabethtel. A pszichiátriai kezelés mellett ez a kapcsolat adott erőt az „amstetteni rém” lányának az újrakezdéshez. 

A Fritzl család amstetteni házát egyébként a sztriptízbárokat üzemeltető vállalkozó, Herbert Houska és neje vásárolta meg 2016-ban, pusztán üzleti befektetésként. A pincét bebetonozták, az épületben pedig 10 különálló, modern apartmant alakítottak ki, melyeket azóta havonta 500 eurós bérleti díj ellenében adnak ki.

Exit mobile version