nlc.hu
Aktuális

Bizarr interjút adott az amstetteni rém

130 évig szeretne élni és békülne a volt nejével – bizarr interjút adott az amstetteni rém

Részletesen beszámolt arról is, hogy hogyan él a börtönben.

Idén 15 éve, hogy a világ szembesült a 21. századi Európa egyik legmeghökkentőbb és legborzasztóbb bűnügyével, aminek középpontjában egy ártatlannak tűnő osztrák nyugdíjas, Josef Fritzl állt.

Az amstetteni rém néven elhíresült férfiről ugyanis kiderült, hogy 24 éven keresztül tartotta fogva saját lányát, Elisabeth Fritzlt a házuk pincéjében kialakított helyiségben. A lányt 18 évesen zárta be, utána pedig mindenkinek – beleértve a saját feleségét, Elisabeth anyját is – azt hazudta, hogy elszökött és egy vallási szektához csatlakozott.

amstetteni rém

Elisabeth Fritzl 24 éven át élt egy szűk pincehelyiségben.
Fotó: Getty Images

Fritzl rendszeresen megerőszakolta a lányt, a vérfertőző viszonyból pedig hét gyermek született, akik közül az egyik csecsemőkorában meghalt.

Három gyereket az apa a feleségével közösen nevelt, míg a másik három a lányával együtt a pincében lakott. A borzalmakból a Fritzl család közvetlen környezete sem sejtett semmit: a feleségének, Rosamarie-nek is egy alaposan kitalált mesét adott elő arról, hogy az elszökött Elisabeth hogyan mondott le a gyermekeiről és bízta őket a szülei gondjára.

A fordulat 2008-ban jött el, amikor az egyik pincében élő gyerek, Kerstin beteg lett és kórházba kellett vinni. Elisabeth Fritzl, aki soha nem adta fel a szabadulás reményét, egy segélykérő levelet rejtett a kicsi ruhái közé, így lepleződött le az ügy. Az amstetteni rémet 2009-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, az akkor 42 éves lánya pedig új életet kezdhetett.

Josef Fritzl azóta is ugyanabban az intézményben tölti a napjait: a Stein börtönben, ami Ausztria legszigorúbban őrzött zárt elmegyógyintézete. Azt gondolnánk, hogy a férfi az évek során legalább eljutott a bűntudatig, de nem így van – derül ki a legfrissebb interjúból, amit a Sun brit bulvárlapnak adott.

A férfi az ügyvédjén keresztül beszélt a riporterrel, akinek elmondta: bízik benne, hogy a családja visszafogadná. „Hiszem, hogy egy nap újra találkozhatok velük” – mondta.

A 88 éves rém azt is elárulta, hogy milyen egy napja: bőséges reggelivel és kávéval kezd, utána pedig beveszi a vitaminjait.

„Napközben sok vizet iszom. Nemrég olvastam, hogy tudományosan bebizonyosodott, hogy az ember akár 150 évig is élhet, ha jól táplálkozik és mozog”.

Én 130 évig akarok élni – ez a tervem

– tette hozzá.

Fritzl, aki feltehetően demenciával küzd, arról beszélt, hogy ki akar békülni a feleségével is, annak ellenére, hogy 11 éve már hivatalosan is elváltak.

Készülnek a rém emlékiratai

Az amstetteni szörnyeteg nem most került először a bulvárlapok címlapjára: nemrég azzal sokkolta a nagyközönséget, hogy elmondta, memoár írásába fogott. A német nyelvű média meg is szellőztette a készülő könyv részleteit, ami még bensőségesebb betekintést enged a torz elmébe.

A férfi rengeteg bizarr dolgot állít benne, többek között azt, hogy a világ különböző pontjain több száz gyermeket nemzett, és hogy több tucat nő ostromolja szerelmes levelekkel még a börtönben is. Bár a hübrisztofília egy valós jelenség – itt írtunk is róla – nehéz elhinni, hogy a kilencvenhez közelítő Fritzl tényleg a nők bálványa lenne. 

Ami még elképesztőbb, a férfi végig „jó emberként” és „tisztességes családapaként” hivatkozik magára.

A német RTL megkérdezte a könyvről Britta Hasselmannt aki riporterként a kezdetektől követte az ügyet.

Megdöbbentő” – mondta a veterán tévés. „A könyvből kiderül, hogyan látja a világot Josef Fritzl. Egyértelműen érezhető, hogy egy fikarcnyi igazságérzet vagy empátia sem szorult belé”.

Még 15 börtönben töltött év után sem érez bűntudatot – akkor sem, ha annak idején a tárgyaláson azt állította, hogy megbánta a tetteit.

Hasselmann szerint Fritzl soha nem bánta meg azt, hogy szörnyűségeket művelt a lányával, legfeljebb azt, hogy lebukott.

Josef Fritzl

Josef Fritzl 2009-ben az ítélethirdetés napján a bíróságon.
Fotó: Getty Images

„A nárcizmus tankönyvi példája” – összegezte.

Miből lesz az emberi szörnyeteg

Bár a tetteire felmentést nem, némi magyarázatot talán ad Fritzl gyerekkora. Az amstetteni rémet egy hozzá személyiségben igencsak hasonló anya nevelte fel.

„Anyám egyedül nevelt fel, de soha nem kaptam tőle szeretetet” – idézi a Bild napilap a férfit. „Addig vert, rugdosott, amíg a földön nem feküdtem és véreztem. Annyira megalázottnak és gyengének éreztem magam”.

„Cseléd volt, sokat kellett dolgoznia, soha nem kaptam tőle egy puszit, soha nem kaptam egy ölelést – pedig annyira próbáltam elérni, hogy jó legyen hozzám. Az egyetlen dolog, amit velem csinált, az az volt, hogy templomba vitt” – tette hozzá.

Fritzl a lap szerint később bosszút állt az édesanyján: idős korában állítólag gyakran szidalmazta, fenyegette az asszonyt, illetve – Elisabethhez hasonlóan – őt is egy szobába zárta, aminek az ablakát befalazta, hogy ne is láthassa a napfényt.

Az idős nő állítólag ilyen körülmények között, jóformán fogolyként távozott az élők sorából 1980-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top