nlc.hu
Család
Körözött német család

Körözött német családot fogtak el a Dunántúlon

A házaspár két gyerekükkel együtt volt szökésben.

A Tolna megyei Csibrákon fogták el azt a német házaspárt, akik két gyermekükkel együtt szöktek el Németországból, a felelősségre vonás elől. A dombóvári nyomozók megtudták, hogy nemzetközi elfogatóparanccsal körözött német család költözött a megyébe – írja a Police.hu. Január 25-én megjelentek Csibrákon, a család feltételezett lakhelyén, ahol meg is találták őket.

Rendőr bilinccsel az övén

Fotó: Pixabay

Igazoltatásuk során kiderült,

hogy mind a négyük ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Németországban. A 47 éves anyát és a 41 éves apát emberrablás, személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt keresték a német hatóságok, két gyermeküket, egy 10 éves lányt és 8 éves öccsét pedig eltűnésük miatt körözték.

A szülők letartóztatásáról hamarosan dönt a bíróság,

a gyerekek átmenetileg gyermekotthonba kerültek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top