Nem törődik az idős nővel a családja, ezért a kutyáira, macskáira hagyja a vagyonát

F.C. | 2024. Február 03.
Szimpatizálnak vele a kommentelők.

Mivel jó ideje nem törődik a családja a kínai nyugdíjassal, Liu asszony úgy döntött, hogy a 20 millió jüanos (átszámítva 970 milliós) vagyonát a házi kedvenceire hagyja. Inkább, mint a 3 gyerekére, mivel a kisállatai mindig ott vannak neki – érvelt.

Pár éve ugyan már készített egy végrendeletét, abban azonban a vagyonát a 3 gyermeke között osztotta el, nemrégiben azonban belátta, elhanyagolják őt a gyerekei, így nem érdemlik meg, hogy a komoly pénzösszeggel támogassa őket. Állítja, sosem látogatják, nem gondoskodtak róla, amikor beteg volt, sőt fel sem próbálják vele venni a kapcsolatot, így a sanghaji nő inkább módosította a végrendeletét. A mostani verzió szerint úgy rendelkezett, hogy minden pénzét a kutyái és a macskái, valamint azok utódainak a gondozására fordítsák a halála után.

A kínai törvények azonban tiltják, hogy az emberek közvetlenül a kedvenceikre hagyják a vagyonukat. Liu asszony azonban konzultált egy ügyvéddel és megtalálták a kiskaput, hogy megvalósíthassa végakaratát. Megtett egy állatorvosi klinikát a vagyona kezelőjének, rábízva szeretett kedvencei gondozását.

Egy, az angol nyelvű, hongkongi South China Morning Post című lapnak nyilatkozó ügyvéd azonban reményét fejezte ki, hogy Liu asszony gyerekei esetleg előkerülnek, és az idős nő meggondolja magát, hogy mégse a házi kedvencei legyenek az egyetlen örökösök.

Liu asszony története milliók szívét érintette meg Kínában, a többség pedig együttérző volt az idő nő helyzetével. „Ha a lányom rosszul bánik velem a jövőben, a házamat is másra hagyom” – jegyezte meg egy kommentelő.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version