nlc.hu
Család
Akár 15 évet is kaphat: az ágy párnatartójába zárta párját a bokszoló

Az ágy párnatartójában tartotta fogva élettársát a volt bokszoló

Összekötözte a párja kezeit és lábait, begyömöszölte őt az ágy párnatartójába, majd különféle bútorokat pakolt az ágyra, hogy a nő ne tudja felnyitni azt.

Tizenöt éves szabadságvesztés várhat arra az egykori szlovákiai bokszolóra, aki Homonnán embertelen körülmények között tartotta fogva 25 éves élettársát. A nőt többször is bántalmazta, sőt késsel fenyegette meg, hogy meggyilkolja őt – írja a Parameter.

Ágy párnatartóval

Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)

Egy alkalommal összekötözte a kezeit és a lábait, begyömöszölte az ágy párnatartójába, majd nehezékként különféle bútorokat és egy kerékpárt pakolt az ágy tetejére. Elvett tőle kétezer eurót, majd elment a lakásból azzal, hogy miután visszajön, végezni fog vele. A nő hosszas küzdelem árán kijutott a párnatartóból, és a szomszédokhoz rohant segítséget kérni.

A rendőrség értesítése után körözést adtak ki a férfi ellen, aki végül feladta magát. Azóta vizsgálati fogságban van, erőszakkal, szexuális erőszakkal, személyi szabadság korlátozásával, lopással, veszélyes fenyegetőzéssel és magánlaksértéssel gyanúsítják. A férfi beismerte tettét, vádalkut kötve az ügyésszel. Tettéért 15 éves szabadságvesztés fenyegeti, de a vádalku részletei még nem ismertek, sőt azt még jóvá kell hagynia a bíróságnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top