Szakértői vizsgálat: Megbélyegzem a gyerekem vagy segítek neki?

Mire jó egy diagnózis, ha a gyereknek magatartási problémái vannak?

Kerényi Kata

2024. Február 07.

Amikor egy gyerek közösségbe kerül, és az ott dolgozó szakemberek azt tapasztalják, hogy beilleszkedési nehézségei vannak, ezt jelzik a szülőknek, és sokszor azt is javasolják, hogy nem ártana egy hivatalos vizsgálat, nincs-e esetleg valami komolyabb magatartási zavara a kicsinek.

A vizsgálatokat a pedagógiai szakszolgálatok keretein belül szakértői bizottságok végzik, és a végeredmény mindig egy hivatalos szakvélemény, ami a gyerek állapotán kívül ajánlásokat is tartalmaz arra, hogyan lehet a további fejlődését segíteni. Ha a szakszolgálat komolyabb viselkedészavart állapít meg, akkor ennek mértékétől függően adhat a gyerek későbbi iskolai karrierjéhez könnyítéseket vagy felmentéseket is.

Problémás, de hogyan?

A különleges bánásmódot igénylő gyerekeket ma Magyarországon az alábbi kategóriákba sorolhatja a pedagógiai szakszolgálat:

BTMN: a betűszó a „beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség” rövidítése. Azok kapják ezt a diagnózist, akik nehezen találják meg a helyüket kortárs közösségben, néhány alapkészségük, ami az iskolai tanuláshoz szükséges, akadályozott vagy hiányos, és a társas viselkedési formáik eltérnek az elvárttól.
SNI: sajátos nevelési igényű. Ez egy nagyon tág kategória: ide tartoznak azok, akik valamilyen pszichés fejlődési zavarral vagy autizmussal élnek, de a mozgásszervi, érzékszervi vagy értelmi akadályozottakat is ide sorolják. Az SNI-n belül két további alcsoportot is megkülönböztetnek. Az egyikbe azokat sorolják, akiknek annyira komoly a problémájuk, hogy az oktatásuk, vagy akár a napi ellátásuk csak erre specializálódott intézményben lehetséges; a másikba pedig azok kerülnek, akiket plusz segítséggel integrálhatónak ítéltek meg a szakemberek.

Mivel a gyerekek folyamatosan változnak, fejlődnek, ezért a szakértői bizottság által kiállított szakvéleményeket adott időközönként felül kell vizsgálni, és bár az nem jellemző, hogy egy-egy probléma nyomtalanul elmúlik, de a szakvélemény által megfogalmazott javaslatok árnyaltabbá válhatnak az évek alatt.

Bélyeg vagy segítség az SNI-s papír? (Fotó: Getty Images)

A kapott diagnózis akár a gyerek teljes óvodai és iskolai karrierjét is befolyásolhatja, éppen ezért sok szülő nem rohan azonnal a pedagógiai szakszolgálathoz, ha az óvoda vagy az iskola problémát jelez, hanem inkább mérlegel, mennyiben lesz segítség a „papír” később, és mennyiben bélyegzi meg a gyereket mások szemében.

Az is gyakran felmerül, hogy ugyan a szakértői bizottság előír különféle fejlesztéseket és kiegészítő foglalkozásokat, de egyáltalán nem biztos, hogy van olyan szakember elérhető közelségben, aki ezeket szolgáltatásként nyújtja.

Így nem csoda, hogy a családok számára komoly dilemma, érdemes-e egyáltalán szakértői vizsgálatot kérni, ha gond adódik. Van, aki inkább orvosi diagnózist szerez például egy autizmus-spektrumzavar esetében. Ennek hátránya, hogy nem jár érte az iskolában semmiféle tantárgyi felmentés vagy könnyítés, de cserébe inkább részvétet és odafordulást vált ki, míg a magatartási zavar vagy tanulási akadályozottság. Ha valaki „beteg”, azt sok helyen könnyebben elfogadják, mint ha „problémás” lenne.

Sokszor a megértés is segítség

Judit két gyermeke közül a nagyobbiknál már az óvodában feltűnt, hogy nehezen viseli a közösségi létet, és máshogy kommunikál, mint a többiek. Felmerült, hogy a másfajta társas viselkedés mögött esetleg másfajta gondolkodásmód, a világ sajátos érzékelése állhat, ezért Judit elvitte Danit egy olyan szakemberhez, aki kifejezetten atipikus tehetségekkel foglalkozik. Az ott készült szakvéleményt, és az ehhez tartozó ajánlásokat visszavitte az oviba, de a vele foglalkozó pedagógusok ezek után sem értették meg jobban Danit.

„Ovit váltottunk – meséli Judit –, egy újonnan induló és felkapottabb, alternatív szemléletű intézményt választottunk. De egy idő után itt is elkezdődtek a beilleszkedési gondok. Akkor úgy döntöttünk, hogy ha sem mi, sem az általunk felkért szakember szakvéleménye nem elég meggyőző, akkor nézzük meg, mi a hivatalos módja annak, hogy Danit jobban értsék a vele foglalkozók. Ezért fordultunk a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálathoz.

Nem plusz szolgáltatásokat, felmentéseket vagy könnyítéseket szerettem volna kiharcolni, csak egy olyan utat kerestem, ami hiteles mindenki számára, és amit végigjárva jobban megértik majd a felnőttek Danit.

A magyarországi pedagógiai szakszolgálatok elvileg egységes szemlélet szerint működnek, hasonló módszereket használnak; mégis nagyok lehetnek az eltérések attól függően, milyen nézőpontokat tartanak szem előtt az ott dolgozó szakemberek. A „kiállítjuk a papírt, mert az a legegyszerűbb”-típusú, inkább bürokratikus hozzáállástól a komplex fejlesztési programokat összeállító és javasló megközelítésig terjed a skála, és sokszor a puszta szerencsén múlik, melyik család milyen szolgáltatásokhoz jut az adott szakszolgálat keretein belül.

„Nekünk hatalmas szerencsénk volt – mondja Judit. – A szakszolgálat, amihez kerültünk, egy külön vizsgálócsoportot állított össze annak megállapítására, hogy Dani autista-e. Volt benne olyan szakember, aki gyógypedagógus, és a saját gyermeke is autizmussal él; de mozgásfejlesztő és pszichológus is tartozik a csapathoz. Végül megállapították, hogy Dani nem autista, bár mutat egyes, ahhoz hasonló jegyeket bizonyos környezeti hatásokra.

Így a diagnózis végül beilleszkedési zavar lett, és egy BTMN besorolást kaptunk. Akkor kellett azzal is szembesülnünk, hogy mennyire behatároltak a fejlesztési lehetőségek akkor, ha az ember nem a fővárosban él.

Mi Pest környékén lakunk, de beláttuk, hogy iskolát csak Budapesten fogunk találni Daninak, és bármilyen kiegészítő programot is, mert máshol nemhogy választék nincs, de akár egyetlen jó helyet is nehéz találni.”

Dupla pénz, dupla felelősség

A pillanatnyi törvényi szabályozás értelmében BTMN-es gyereket bármilyen intézmény fogadhat, amelyik egy kicsit is nyitottabb szemléletű, SNI-st viszont csak olyan, amelynek ez a pedagógiai programjában is szerepel. Ha egy ilyen óvoda vagy iskola bevállal egy SNI-s gyereket, akkor az állam által diákonként járó fejkvóta dupláját, esetleg tripláját kapja az adott tanuló után. Ezt a pénzt a gyerek speciális igényeihez igazodó plusz szolgáltatásokra fordíthatja: például pedagógiai asszisztensre, fejlesztő foglalkozásokra vagy tehetséggondozásra, attól függően, kinek mire van éppen szüksége.

A valóságban azonban a legtöbb óvoda és iskola a napi költségeket is nehezen gazdálkodja ki, és folyamatos munkaerő-hiánnyal küzd; sokszor a legjobb szándékkal is lehetetlen biztosítania azokat a kiegészítő elemeket, amelyekre egy sajátos nevelési igényű gyereknek szüksége lenne.

Így két dolgot tehet: vagy eleve nemet mond az olyan gyerekek felvételére, akik nagyobb szakmai kihívást jelentenek, vagy felveszi őket, de nem vagy csak részben nyújt plusz szolgáltatásokat.

Fotó: Getty Images

Ilyenkor a szakértői bizottság véleménye vagy a fiók mélyére kerül, vagy inkább hátrányt jelent, mert a gyerek megkapja a furcsa és nehezen kezelhető bélyeget, az ehhez járó segítséget viszont nem. A BTMN-diagnózissal nem jár anyagi támogatás az intézménynek, az ő felvételük nem számít integrációnak, így az iskola szempontjából ők szinte csak nyűgöt és plusz fejtörést jelentenek.

Ha esetleg van valami olyan képességük, tehetségük, ami tanulmányi versenyeken elért helyezésekre fordítható, az lehet vonzó, de ha valaki csak nehezen működik közösségben, azért biztos, hogy nem fognak kapkodni az oktatási intézmények.

Pedig a BTMN-es diagnózissal rendelkező gyerekek egy részének lehet, hogy pusztán a környezetváltozás nagy segítség lehet: sokszor előfordul, hogy egyes viselkedésformák csak bizonyos ingerekre jelentkeznek, és ha ezeket sikerül felfedezni és szabályozni, akkor az addig viselkedési problémákat mutató gyerek képessé válik koncentrálni vagy nyugodtabban fog viselkedni a társai között. De ez minden egyes gyereknél nagyon nagy személyes figyelmet jelentene, amire jelenleg nem nagyon van kapacitás.

A szülők jogosan aggódnak

Judit is úgy tapasztalta, hogy ha egy gyerek „papíros”, akkor az iskola sokszor már azelőtt mérlegel, mielőtt személyes találkozásra kerülne a sor, és sok szülő emiatt dönt úgy, hogy ha nem muszáj, nem fordul szakvéleményért a szakszolgálathoz.

„Az integráló, elfogadó iskolák is mérlegelnek, hogy a közösség érdekében hány problémásabbnak ígérkező gyereket vesznek fel – mondja. – Emiatt aztán nagyon szélsőséges vélemények alakulhatnak ki róluk. A szülők egy része védettnek érzi a közeget, más részük (akiknek a gyerekét amiatt nem veszik fel, mert már van egy nehéz eset a csoportban) kirekesztőnek. Ez jól látszik a különféle közösségi platformokon, ahol a szülők egymásnak próbálnak tanácsokat adni, hova is fordulhatnának.”

Ha csak a kódot nézi valaki, és nem magát a gyereket, akkor a szakvélemény valóban lehet stigma.

Sok helyen a felvételi folyamat során a hivatalos papírok hamarabb érkeznek meg az intézménybe, mint maga a gyerek, így látatlanban is kialakulhatnak előítéletek a jelentkezővel szemben. De vannak olyan helyek is, ahol kifejezetten hálásak egy-egy jól megírt szakvéleményért, mert abból az is kiderül, mik az adott gyerek erősségei, és hogyan lehet neki segíteni, hogy ezeket megmutathassa.

Judit fia most egy olyan iskolába jár, ahol az osztálytársai és a tanárai is teljesen természetesen állnak hozzá, és igyekeznek igazodni az igényeihez. Emiatt Judit úgy döntött, hogy nem hosszabbíttatja meg a szakértői bizottság által kiállított szakvéleményt. A döntése azonban nem végleges.

„Még nem tudjuk, Dani milyen pályát választ majd – mondja. – Ha olyasmi mellett dönt, amihez például a tanulmányok során segítség számára, hogy hosszabb felkészülési időt kapjon egy vizsgán, akkor nem kérdés, hogy ezt a támogatást megadjuk neki. De ha mindent meg tud tanulni segítség nélkül is, akkor a felmentés vagy könnyítés inkább stigma és kiskapu. Arra próbálok figyelni, hogy az ő igényeiből és célkitűzéseiből induljunk ki, és ezekhez igyekszünk megtalálni a legjobb megoldásokat.”

Ezt olvastad már?