Szinte mindent feladatot átvállalt Kamilla királyné, amíg férje, III. Károly a rákkal harcol és kezeléseken vesz részt. A királynét a napokban el is nevezték a “nemzet új nagyijának”. A napokban például egy amatőr művészeti központban járt Londonban, ahol a helyiek festményeit és rajzait is szemügyre vette.
Amikor pedig a falon felfedezte Sarolta hercegnő portréját nagyot mosolygott és elragadónak találta. Mókás pillanat volt az is, amikor Kamilla megjegyezte, hogy nagyon irigyli az alkotó tehetségét, mire a hölgy átadta neki a névjegykártyáját arra az esetre, ha elkezdene festeni.
A festményt arról a fotóról másolták, amit Katalin hercegné készített kislányáról, annak a második születésnapján 2017-ben.
Nem ez az első kedves pillanat, amire az emberek felfigyeltek Kamillát és Saroltát illetően. A 2023-as Trooping The Clour felvonuláson, egy nagyon édes pillanatot sikerült elkapnia az egyik fotósnak.