nlc.hu
Család

Családalapításra készül párjával az a férfi, akit 5 éve kettévágott egy targonca

Gyerekre vágyik feleségével a horrorbalesetet szenvedett Loren Schauers.

Pár éve írtunk arról a tragédiáról, melynek során egy targonca kettévágott egy hídépítő munkást az Egyesült Államokban. 2019-ben, az akkor 20 éves Loren Schauers csodával határos módon túlélte a balesetet, melynek során egy targoncával leesett a hídról, csaknem 50 métert zuhant, ekkor roncsolta szét az altestét a munkagép. Már az orvosok sem hittek abban, hogy túlélheti a balesetet, végül úgy tudták megmenteni az életét, hogy amputálták a lábait, a csípőjét, a nemi szerveit, a húgyúti rendszerét, a végbélnyílását, a végbelét, és az egyik alkarját is. Loren mindezek ellenére igyekszik teljes és boldog életet élni. Most éppen arra a döntésre jutott a feleségével, Sabiával, hogy családot alapítanak.

A házaspár mérlegeli a lehetőségeket: fontolóra veszik az örökbefogadást és a donor (Lorennek ugyanis a nemi szerveit is eltávolították, annyira összeroncsolódott az alteste) igénybevételét.

Lorenék közösen üzemeltetnek egy YouTube-csatornát, a legutóbbi videójukban árulták el azt, hogy belevágnak a családalapításba.

Sabia amúgy a baleset előtt még csak a barátnője volt, másfél éve voltak együtt akkor. Azonban párja amputációi után is kitartott Loren mellett, sőt azóta már össze is házasodtak.

(via)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top