Vajna Tímea élete igazi érzelmi hullámvasút az utóbbi időben. Férje halála után újra rátalált a szerelem, de eljegyzésük szakításba torkollt – igaz, azóta kibékült a pár, sőt egybe is keltek év végén. Andy Vajna özvegye ugyanakkor még nem érte el az áhított célt, hiszen minden álma az, hogy gyermeke lehessen, ez pedig még idáig nem adatott meg neki.
Több kísérletet tett már beültetésre, tragikus módon négy alkalommal babáját is elveszítette, de továbbra sem adja fel a küzdelmet. Most pedig úgy tűnik, újabb dologért kell küzdenie, Instagram oldalán ugyanis egy kórházból jelentkezett be, 24 órán át elérhető Instagram sztorijában mindössze két kézfej látszik: övé és nagymamájáé, ahogyan egymásba kapaszkodnak. A fotón tisztán látható kórházi karszalag és több ragtapasz, valamint branül arra utal, hogy sajnos biztosan nem egy rutinvizsgálatról van szó.