Borsos Dorottya, az Edisonplatform operatív vezetője elmondta, hogy a fő céljuk az, hogy iránytűt adjanak a szülőknek a 21. századi kompetenciákhoz. A szülőket szeretnék támogatni abban, hogy tudják és értsék, hogy mi az a tudás, és mik azok a kompetenciák, melyekre a mai gyerekeknek szükségük van ahhoz, hogy az állandó változásban is megtalálják a helyüket. Ugyanis nekik már sokkal nehezebb a jövőt tervezni, mint nekünk a saját gyerekkorunkban: a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) adatai szerint a 2016-ban általános iskolás korba lépő gyerekek közül háromból kettő olyan munkahelyen fog dolgozni, ami ma még nem létezik.
Lépést tartani a fejlődéssel
„Már nem beszélünk 15-20 éves tervekről, hanem egy sokkal közelebbi időszakról – mondja Borsos Dorottya. – Egy nagyon gyorsan digitalizálódó, gyorsan változó világban élünk, amiben bár fontos a lexikális tudás, azt feltétlenül ki kell egészíteni, mert a tananyagon kívül a gyerekeknek főként alkalmazkodókészségre, kitartásra, kíváncsiságra, együttműködésre, kritikus gondolkodásra, vagy épp problémamegoldásra is szükségük van – ezeket a kompetenciákat erősíteni kell bennük ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a fejlődéssel egy boldogabb jövő érdekében.”
Az Edisonplatform 12 kompetenciára építette fel programját, ezt igyekeznek közelebb vinni a szülőkhöz, podcastek, könyvlisták, és ingyenes edukációs tartalmakon keresztül, amelyek a honlapjukon ide kattintva érhetők el mindenki számára. A másik küldetésük az Edison100 lista, amelyről a szakmai kiválasztási folyamat után az olvasók választhatnak egy közönségdíjas szervezetet. Azokat a szervezeteket nevezik Edison100-asoknak, akik iskolán túl foglalkoznak a gyerekekkel, és ezeket a kompetenciákat innovatív módszerekkel egészen észrevétlenül adják át nekik, erősítik bennük.
„Fantasztikus szervezetek vannak Magyarországon – mondja Dorottya. – Mi 240 szervezettel állunk kapcsolatban az ország 300 településén.
Ezek nagy része civil, de vannak for profit szervezetek is, a céljuk pedig az, hogy segítsenek a gyerekeknek és szülőknek.
Áll mögöttünk egy erős szakértői gárda, ők a Gondolkodó körünk tagjai, közöttük vannak pedagógusok, jövőkutatók, pszichológusok, iskolaigazgatók, ismert szülők, akiknek a segítségével minden évben megkeressük azt a 100 szervezetet, akik felkerülnek erre az Edison100-as listára. Nekik igyekszünk minél nagyobb láthatóságot, együttműködési lehetőséget teremteni, ingyenes képzéseket biztosítunk számukra, illetve ezeket a szervezeteket összekapcsoljuk a szülőkkel, hidat építünk köztük.“
Segítség a szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak
Az Edison100 listán lévő szervezetek segíthetnek a szülőknek, hogy enyhítsék a gyerekekben a bizonytalan jövő miatti szorongást, magabiztosabb lábakon álljanak a jövőjük előtt, és a szülők támaszt tudjanak nyújtani a gyerekeknek. Ezért van ma még nagyobb szükség arra, hogy tudatosan erősítsük a gyerekek 12 kompetenciáját – ha belegondolunk, milyen jó lett volna, ha már a mi gyerekkorunkban is foglalkoztak volna ezzel a szüleink, mennyivel könnyebben, rugalmasabban tudnánk most kezelni a körülöttünk lévő világ változásait.
„Ha a gyereknek megtanítjuk, hogyan lehet rugalmasan kezelni a nehézségeket, hogyan lehet problémamegoldóként gondolkodni, kitartóan tanulni, akkor az akadályokat könnyebben meg fogja tudni ugrani, mint a szülei ilyen alapok nélkül – teszi hozzá Dorottya.
Az Edison100 szervezetek ezeket a kompetenciákat erősítik, legyen szó a digitális világról, a kreativitásról, az érzékenyítésről, a fenntarthatósági kérdésekről, vagy akár a tudományról.
Nemcsak a szülőknek, az iskoláknak is nagy segítséget jelentenek az Edison100 listában szereplő szervezetek, hiszen a gyerekek a hétköznapjaik nagy részét a tanáraikkal töltik, ezért fontos az, hogy az Edisonplatform az innovatív módszerekkel a pedagógusképzésben is jelen van. Jelenleg három egyetemi karral vannak kapcsolatban, és a tapasztalataik szerint a jövő pedagógusai nyitottan és érdeklődéssel fordulnak a kompetenciákat erősítő, új megközelítések felé.
Erősíteni kell a gyerekek kompetenciáit
„Nem mindenre tudhatja a választ a szülő, és hiszem, hogy nem is kell mindig tudnia a megoldást: az, ha nyitott és érdeklődő, már egy nagyon tudatos lépés a részéről! Ugyanakkor nagyon fontos a pedagógusokat is edukálni, hogy lássanak karrierutakat, lehetőségeket a szakmájukon belül – teszi hozzá Dorottya.
Vannak olyan Edison100 szervezetek, amelyek bekerültek már az egyetemi tananyagba, ami nagyon nagy eredmény. A diákoknál pedig azt látom, hogy pozitívan, nyitott szellemiséggel állnak az újításokhoz, kíváncsiak és érdeklődőek.
De sok szervezet van az elmúlt évekből, akik óvodákba, általános és középiskolákba is járnak segíteni, erősíteni a gyerekek kompetenciáit tanórán kívüli tevékenységekkel.”
A szakember nem tudna kiemelni egyetlen olyan kompetenciát, amire mindenképpen szüksége van a jövő nemzedékének a boldoguláshoz, mert nem különálló szigetekként kell kezelni ezeket a kompetenciákat, hiszen mindegyik valamilyen módon kapcsolódik a másikhoz. Például a kezdeményezőkészséghez kapcsolódik a kíváncsiság és a rugalmasság, vagy épp az együttműködés. Mindez szorosan összefonódik:
„Az alkalmazkodókészség például szorosan kapcsolódik az érzelmi intelligenciához, az önbizalomhoz, a kezdeményezőkészséget is érinti, és a kitartás is benne van, hogy ismét alkalmazkodom az engem vagy környezetemet érintő változásokhoz. Ezek mind azok a kompetenciák, amik észrevétlenül erősítik egymást – teszi hozzá Dorottya. – Nem úgy kell elképzelnünk, hogy elmegy a gyerekünk egy programra, ahol leül és csak a kritikus gondolkodást fogják ott gyakorolni vele, hanem összefüggésében segítik ezen kompetenciák fejlesztését.
Az a küldetésünk, hogy a mai óvodásokat, iskolásokat felkészítsük a jövőre, és ezért már ebben a korban erősítjük bennük azokat a jövőben fontos tudást, mely segíti majd őket felnőttként.
Ha már gyerekkorban megerősödnek a kompetenciáik, később könnyebben tudnak belőlük építkezni. Óriási lépés a mai szülőktől a korábbi korosztályokhoz képest, hogy tudatosabban felkészítik a változó jövőre a gyerekeiket – ebben segítjük mi őket.”