Konkoly Ági lányai, a nyolcéves Zoé és az ötéves Zora biztosan nem unatkoznak. Az édesanyjuk az RTL Reggelijében járva mesélte el, hogy a gyermekeit rengeteg iskola és óvoda utáni foglalkozásra szokta vinni: teniszeznek, balettoznak, úsznak, néptáncra és kézműves szakkörre, valamint versenyekre és bemutatókra járnak.
Ezt mind nagyon szeretik, ugyanakkor egyedülálló anyaként a lányok ide-oda szállítását nagyrészt neki kell megoldania, ami nem kis feladat. Emiatt sok szülővel ellentétben nem azon stresszel, mi lesz a gyerekeivel a nyári szünetben, inkább örül annak, hogy kevesebb dolguk lesz ebben az időszakban.
Végre nem kell odaérni mindenhová, nem kell állandóan készülni másnapra a házi feladatokkal…
– mondta el az egykori szépségkirálynő, aki annak is örül, hogy ebben az időszakban kicsit többet tudnak aludni.
Ugyan 80-90%-ban ő van velük, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne segítsége. Az apukájuk és a nagymamák is besegítenek, és ha úgy adódik, babysitter is rendelkezésére áll. A lányok ráadásul a szünet első két hetében rögtön táborba mennek, de nem ott alvósba, mert ahhoz még túl kicsik. Emellett a nagymamák is várják őket és az apukájuknál is lesznek, úgyhogy meg tudják oldani, hogy mindig legyen valaki, aki vigyázni tud rájuk.
Nyaralni is mennek, a terv szerint külföldre és belföldre is, bár ez még tervezés alatt áll. A tűzkeresztségen tavaly estek át, amikor először ültek repülőre, és bár az anyukájuk kissé félt ettől, az utazás nagyon jól sült el.
Az egykori szépségkirálynő egyébként figyel arra, hogy ne égjen ki, és mindig gondoskodik némi énidőről is:
Túl vagyok már a mártír anyaságon. Merek segítséget kérni.
Minden hónapban van egy hétvégéje, ami csak az övé. Ilyenkor barátnőzhet, és élvezheti a felnőttek társaságát.