Hodász András: Az összebútorozás tudománya

Beindult a nyár, és vele az esküvői szezon. Sok házasságra készülő pár ilyenkor már teljes izgalomban van, azt se tudják, hogy merre kapkodják a fejüket a rengeteg szerveznivaló miatt. Tökéletes helyszín, tökéletes catering, tökéletes ruha, mindenből a legjobbat, hogy emlékezetes legyen a nagy nap. Mivel tíz éven át foglalkoztam házassági felkészítő kurzusokkal, van némi tapasztalatom abban, hogy mik szoktak kimaradni, és azok valamiért sosincsenek rajta az esküvői szervezők listáján.

Ilyen például egy kiadós wellness a szertartás előtti napon. Nincs szomorúbb látvány, mint két táskás szemű szerelmes, akik egész éjjel névkártyákat és szalvétákat hajtogattak (tapasztalatból mondom). Azt sem tartom túl szerencsésnek, hogy legtöbbször fontosabbak a külsőségek, mint a tartalom. Annyi időt elvesz a szervezés, hogy nem marad már energia a fontos témák átbeszélésére, az alapvető kérdésekben való megegyezésre. Éppen ezért ezzel a cikkel sorozatot indítok a legfontosabb esküvő előtti feladatokról, és megbeszélendőkről olyan pároknak, akik nem csak a nagy napra akarnak felkészülni, hanem az utána következő évtizedekre is. Hiába lesz ugyanis minden tökéletes a lakodalomban – tudom, közhely – de nem azon múlik a sírig tartó szerelem. Sajnos láttam én már olyan párt is, akik már az első karácsonyt sem együtt ünnepelték. Szóval talán van miről beszélgetnünk.

Fotó: Getty Images

Vágjunk is bele! Első lépés: a közös bútorok. Tudom, nem vagyok naiv, a legtöbb pár sok év együttjárás, sőt együttlakás után kezdi szervezni az esküvőjét. Azt is tudom, hogy általában sikerül megegyezni, hogy ki mit hoz, mit vesznek közösen, milyen színű legyen a fürdőszoba függöny. Ám én nem erről beszélek. Megegyezni egy szőnyeg vagy párna színében nem nagy feladat. Komolyabb problémát szoktak okozni azok a láthatatlan kiegészítők, amiknek a jelenlétéről sokszor csak a konfliktusok árulkodnak. A pár mindkét tagja ugyanis rengeteg olyan rejtett bútorral érkezik, aminek létéről általában maguk sem tudnak, vagy legalábbis nem tudatosítják őket. És itt most természetesen nem a szekrény mélyéről előkerült, rég nem látott poros tárgyakra gondolok. Hanem mindarra, ami a kapcsolatuk előtti életükből és a származási családjukból hoznak magukkal.

Ebből aztán komoly konfliktus is keveredhet. Könnyen azt gondolhatjuk ugyanis, hogy a másik igazából nem is szeret minket, miközben csupán arról van szó, hogy nem teljesít egy általunk megszokott régi, családi hagyományt. Nem ér haza a vasárnapi ebédre? Lehet, hogy ők sosem ebédeltek együtt. A telefonját nézi vacsora közben? Lehet, hogy ők sosem beszélgettek az asztalnál. Nem készül meglepetéssel a születésnapodra? Lehet, hogy ők egészen máshogy ünnepeltek, talán nem is voltak annyira fontosak náluk az ünnepek. Hétköznapi, egyszerű dolgokról van szó tehát, amik azonban komolyan megkeseríthetik egy pár együttélését, ha nem beszélnek róla nyíltan és őszintén.

Ezek a konfliktusok különösen akkor szoktak elmérgesedni, amikor véget ér a párkapcsolat első, úgynevezett szimbiotikus szakasza, amelyben a szenvedély és a kapcsolat újdonságának varázsa még segített elviselni a másik ember apróbb hibáit. Ilyenkor, ami korábban “cuki” volt, hamar “idegesítő” lesz. Kulcskérdés, hogy a felek hogyan reagálnak a másik hiányosságaira. Gyakori az öntudatlan nevelési kényszer megjelenése. Nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Na majd én teszek róla! Majd én mintaférjet/feleséget faragok belőled! És a másik nem érti, hogy miért kap állandó megjegyzéseket, maró kritikákat, miért nem jó semmi, amit csinál. Nem kell hozzá egyetemi diploma, hogy el tudjuk képzelni, hova vezet ez a folyamat.

Van azonban egy másik lehetőség: a pár tagjai időt szánhatnak arra, hogy mindezeket a témákat, rejtett feszültségeket komolyan és őszintén átbeszéljék egymással, a konstruktív megoldást keresve. Nyitottan a másik megismerésére, ítélkezés nélkül mesélhetik el egymás származási családjában megélt értékrendet, szokásokat, ki nem mondott mítoszokat, hitvallásokat, ünnepi és egyéb rítusokat. Fontos tisztázni a férfi-női szerepekkel kapcsolatos elképzeléseket, a mindennapi élet menedzseléséhez szükséges dolgokat (házimunka, családi kassza, gyereknevelési elvek stb. A sor sokáig folytatható). Helye van ezekben a beszélgetésekben a korábbi kapcsolatokból származó tapasztalatoknak, félelmeknek, szorongásoknak, fogadalmaknak és elvárásoknak is.

Ezek tehát azok a láthatatlan bútorok és tárgyak, amiket kipakolunk a dobozainkból, amikor összeköltözünk, vagy összekötjük az életünket. Ezeket kerülgetjük bosszankodva, és néha felborítjuk egymás féltve őrzött kincseit, és máris kész a baj. Rengeteg vitának és veszekedésnek a hátterében tulajdonképpen ez a dinamika van.

Hodász András (Fotó: Csomádi Ferenc)

Záró gondolat helyett, jöjjön egy feladat, néhány segítő kérdés, amivel el tudtok kezdeni beszélgetni. (Nyilván rengeteg téma van, ezek csak beszélgetés-indító kérdések, a többit rátok bízom!) Szóval azt javaslom, hogy a héten valamelyik este bontsatok ki egy üveg bort  vacsora után, tegyétek repülő üzemmódra a telefonjaitokat, és beszélgessetek őszintén egymással! Fontos szabály! A jó hangulatú, tartalmas beszélgetések legfontosabb jellemzője, hogy végighallgatjátok egymást, és ítélkezés nélkül fogadjátok el azt, amit a másik mesél. Ez tudja megteremteni azt a bizalmat, ami szükséges ahhoz, hogy meg tudjatok nyílni egymás felé.

Jöjjenek tehát a kérdések:

–    Mi jellemezte nálunk az otthon hangulatát? Hogyan zajlottak a hétköznapok? Mi a legfontosabb, amit a családomról tudnod kell?

–    Milyen volt a házimunka megosztása? Kinek mi volt a feladata? Igazságosnak éreztem ezt akkoriban?

–    Mi az, amiért felnézek a szüleimre? És mit akarok másképp csinálni?

–    Mi jellemezte a szüleim kapcsolatát? Hogyan fejezték ki a szeretetüket egymás iránt? Hogyan kezelték a konfliktusokat?

–    Hogyan dicsértek és hogyan jutalmaztak minket?

–    Mik voltak a szabályok a pénzügyekben? Ki döntött a nagyobb kiadásokról?

–    Mire költöttünk a legtöbbet? Mi volt e legfontosabb?

–    Mit jelent számomra az ünnep? Mi teremti meg az ünnepi hangulatot? Milyen szokásaink voltak a származási családomban?

–    Mikor hívhattunk barátokat, és mik voltak a szabályai?

–    Hol volt a diszkréció határa? Mi volt, amiről már nem beszéltünk másoknak?

Természetesen nyugodtan egészítsétek ki a saját kérdéseitekkel!